2010. december 21., kedd

ET SPACE I: A két legfontosabb mutatóban a mediánt meghaladók középmezőnyében a magyar börtönök

Az adatok 2008-ról szólnak, de ez a legfrissebb SPACE jelentés. A magyar fogvatartotti ráta 151.8 volt.
Ez erősen a középmezőnyt jelenti. Az adatok csak a 100 fogvatartott / 100000 lakos feletti értékekre vonatkoznak.

Az ábra az Európa Tanács azon országait mutatja, ahol a telítettség meghaladja a 100%-ot, azaz több rab a börtönben, ahány hely. Hazánk a 119.8 %-os mutatójával jóval Franciaország, és kevéssel Belgium előtt van. A finn börtönök is túltelítettek (101%), a legrosszabb helyzet Cipruson van (150%).
A fenti táblák klikkeléssel kinagyíthatók. A PhD dolgozatom javítása közben találtam ezt a két ábrát. Tanulságos mind a kettő. Egyrészt nem állítható, hogy a magyar fogvatartotti ráta túl magas lenne az európai viszonyokhoz képest, hiszen több EU tagállam is megelőz minket. Ugyanez a helyzet a túltelítettséggel is.
Fontos azonban az is, hogy mind a két táblázat a maximumot hozó államokról szól. Hazánk mindkét mutató tekintetében a medián felett áll. Szintén fontos, hogy nem csak az EU országokról van szó, hanem az Európa Tanács 47 tagállamáról.
Az eredeti, egyéb fontos adatokról szóló dokumentumot 2010 márciusában publikálták, itt

2010. december 19., vasárnap

Véres tenyér, om, VL, anyám...


Ismét egy döbbenetes börtönrajz. Semmit nem tudok a készítőjéről. A rajzon látjuk, hogy az alak szájában egy penge van, amivel valószínűleg sebeket ejtett magán. Megbilincselt kezének tenyere véres, vágások vannak a jobb csuklóján, a nyakán, a kulcscsontján, és a jobb melle alatt. A bilincs a középső láncnál szét akar szakadni.

2010. december 16., csütörtök

Drog és börtön 6

Férfi letöltő ház fogdahelyiségének a fala. Egy Rivotril tabletta képe látható, amelyen a ROCHE 2.0 mg felirat látható, ahogy az a valódi tablettán is szerepel. Alatta a BDZ betűszó, ami a benzodiazepinek rövidítése.

Drog és börtön 5

Egy emeletes ágy alsó deszkáján található felirat: „Az igazi utazó nem hagy keréknyomot, és nincs lábnyoma! Utazz droggal!” Férfi zárka, előzetes ház, filctollal készült firka.

Drog és börtön 4

Férfi letöltő ház, fogda. A képen látható egy joint, egy kannabisz levél, valamint egy jointot szívó arc. A szöveges részben az alkotó hosszan felsorolja a drogok fajtáit, és azt is, hogy egyes drogokat hányszor próbált ki. A jobb oldalon egy üzenet olvasható: „Sejtem már kidobott fel pár nap és kiderül ugyis biztosra”. Ezen üzenet felett egy hosszabb nyilatkozat látható, ami a betűk kifirkálása miatt olvashatatlan. A Kapszula szó mellett a következő olvasható: „Szlovák növényvédő szer új anyag”.

2010. november 23., kedd

Kocsik

A rajz Hartó József hallgató gyűjtése. Vajon mi veheti fel a versenyt a fiatalkorú fogvatartottak egyik fétisével, a tunningolt kocsikkal? Mi, börtönőrök gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy a rabokat nem lehet semmivel sem megfogni, mert olyan értékeik vannak, amelyek szorosan kapcsolódnak a bűnelkövetéshez. Természetesen a fenti rajzban észrevehető a gyermeki jellem is...

2010. november 14., vasárnap

Hírességek mint múzsák

Ördög Nóra portréja egy börtönrajzon. Az arckép mellett jellegzetes roma szimbólumok.
Fresh Andi A rajzon szintén naiv elemek figyelhetők meg: a legszembetünőbb talán az, ahogy a pántok lógnak, de a köldök pozíciója is aránytalan. A mellek is inkább laposnak tűnnek, mintsem gömbölyűnek, és a vállak is szögeletesek. Mindezek ellenére mégis expresszív a rajz, talán többet is mond, mint az eredeti fénykép.
A rajzokat Tökölön, fiatalkorú fogvatartottak készítették. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon milyen értékek azok, amik a fiatalkorúakra biztosan hatni képesek. Nem valószínű, hogy a fiatal rabok a szabadulásuk után hasonló celebekkel találkozhatnának. Mégis megjelennek ezek a hírességek a rajzokon. Szexuális deprivációra utal a rajzok témaválasztása, azonban a felső rajzon a szépség mellett egyéb motívumok is megjelennek, ami arra utal, hogy ezek a hírességek többet jelentenek a fogvatartottaknak, mint amik valójában. Mind a kettő kép idealizált, mégis a rabok talán azt képzelik, hogy valaha ilyen barátnőjük lesz. 

Művészi hatás a börtönrajzon 2.

Fiatalkorú fogvatartott rajza. A nyaklánc helyzete furcsa. A jobb mell felett leomló hajtincs is életszerűtlen.

Művészi hatás a börtönrajzon

Ezt a rajzot szintén Istvánov Szilviától kaptam, aki nevelő Tökölön. Az alkotás nyílván valamilyen hírességet ábrázol, azonban fénymásolatként érkezett hozzám az eredetileg valószínűleg festett kép. Így litográfia hatása van. Naiv elemeket is fel lehet fedezni a portrén: az orrcimpák túlságosan erősen vannak kihúzva, a bal orrgyök távolabb van a bal szemtől, a száj kontúrja és pozíciója sem stimmel. Szinte biztosan másolt kép.

Alkalmazkodás a börtönviszonyokhoz:xxx xxx esettanulmánya

Többnyire vonalzóval készült börtönrajz. Istvánov Szilvia gyűjtése.

Ezt a tanulmányt emlékezetből, egy az én irányításom alatt dolgozott fogvatartott B. N.-nel történt beszélgetések alapján készítem, aki 18 évesen került be a börtönbe fegyház fokozatba.

Bekerülésének oka
Emberölés miatt került börtönbe a nagyszüleit ölte meg amit eltervezett alibit is biztosított magának egyik barátjával összebeszélt, csak a barátja a rendőri kihallgatások alkalmával megtört, és bevallotta hogy B. N. követte el a bűncselekményt.
Az emberölés okának azt vallotta, hogy az édesapja alkoholista lett, később pszichiátrián kezelték és ezt ő a nagyszülei hibájának tartotta, mert szerinte ők juttatták oda.

Börtönélet mindennapjai
Tevékenyen töltötte az idejét. Dolgozott, középiskolai képzésen vett részt, nyelveket tanult, edzett, nevelői engedéllyel angol nyelvi órákat tartott más fogvatartottaknak, és egy szakkört vezetett „akvarisztika”  néven aminek a lényege hogy halakat tartottak, neveltek, szaporítottak. Büntetése alatt több szakmát tanút: könyvkötést, üvegezést.
Atrocitások nem igazán érték a többi fogvatartott részéről, régi rutinos rab volt sok embert ismert úgymond komplett kapcsolatrendszerrel rendelkezett.

Sérelmei a börtönben
Mikor bekerült, akkor érték sérelmek a többi fogvatartott részéről, nem ismert senkit fiatal is volt, be kellett állnia a sorba. Az őrséggel soha nem volt problémája felvette az intézetben elvárt viselkedési mintát és betartotta a szabályokat. Gondolom, tudta hogy így jobban tud úgymond érvényesülni,ez látszott rajta.

Zárkaélete
A zárkában „jól” érezte magát, mert hasonló beállítottságú fogvatartott volt a zárkatársa, mint ő és évek óta voltak egy zárkában, amit lehetőségeikhez képest „otthonosra” alakítottak nevelőjük engedélyével.

Egy napja a börtönben
Hétköznaponként reggel 5.00 kelt mivel az asztalos műhelyben dolgozott és a reggeli kivonulás 5.30 és 6.00 között történt. Kivonulás után a nap első részét a műhelyben töltötte ahol írnok, és brigádvezető volt. Emellett az üvegezési munkákat is ő végezte.
14.00-kor volt bevonulás, ezután az ebéd idejét a zárkában töltötte, ezt követően edzeni ment, edzés után pedig zárásig az akvarisztikán tevékenykedett, vagy naptól függően iskolába ment, esetleg beszélőre mert, (bár megölte a nagyszüleit ezt követően apai ágon a rokonság megszakította vele a kapcsolatot, de anyai ágon rendszeres kapcsolatot tartott a rokonságával).
Esténként bevallása szerint még kártyáztak, vagy angol nyelvű könyveket (föként krimi) fordított magyarra, olyanokat ami még nem jelent meg magyar nyelvű fordításban. Ezt a rokonai nézték meg neki a neten rendelték meg a könyveket, és küldték be neki csomagban. Dédelgetett álma volt hogy szabadulása után ezeket, ha tudja, kiadatja.

Szabadulása után
A könyvkiadást kivéve semmi konkrét terve nem volt, hazamenni nem akart, mert nem kívánt szembesülni azokkal az emberekkel, akik elítélték a tette miatt. Kisvárosban lakott mindenki ismert mindenkit. Ráadásul anyagilag sem nagyon tudták támogatni, mivel nem jó  körülmények között éltek a rokonai, akikkel tartotta a kapcsolatot.

Véleményem
A fogvatartott a börtönszabályokat jól megtanulta, viszont - meglátásom szerint, ezt a vele folytatott beszélgetések alapján a mai napig így gondolom - a jó magaviselet csak saját érdekében történt, mert így könnyebben tudott elérni olyan dolgokat nevelőknél, őröknél, ami neki fontos volt: több edzés, több fürdés, napi borotválkozás eltörlése eü papírral alátámasztva stb.

Végső következésképp azt gondolom, hogy nem változott meg személyisége és viselkedése. Alkalmazkodott a börtönviszonyokhoz a nevelés nem hatott rá.

2010. november 10., szerda

Vajon mi a bűncselekménye? (4)

Vatos Locos és Nagy László a börtönben, a falfirkán

A két, ügyesen megrajzolt női arc nem egy lapon található, hanem egy zárka falán, méretük kb. fél méter. A V.L betűk jellegzetesek, a Vatos Locos-ra utalnak. Még döbbenetesebb, hogy a jobb felső sarokból kezdődően egy verset olvashatunk Nagy Lászlótól. A szavak sorrendje néha összekeveredett.
Íme a vers:






2010. november 9., kedd

Drog és börtön 3

A képen a követekező feliratot láthatjuk: [név] 3 év: Rice Fm Partyn kaptak el :- ( sajna de 2 év után fojtatom !!! hehe. Fogvatartott nő, Budapest, befogadó zárka. A fogvatartott nevét kisatíroztam.

Drog és börtön 2

Drog és börtön


A fenti börtönfirkán nem csak a drog az érdekesség... Megjegyzést nem is igazán tudok hozzáfűzni.

Ki takarít? Egy igazi "drogos rab" esete - Szilágyi Péter esettanulmánya


Egy a festőművészetéről "híres", a Szegedi Fegyház és Börtönben élő fogvatartott festménye. Rengeteg tévéműsorban szerepelt. 
Talán jó ez az illusztráció az alábbi esettanulmányhoz...


Történetem egy raktárosként foglalkoztatott fogvatartottról szól, aki kábítószerrel való visszaélés miatt tölti szabadságvesztés büntetését. XY fogvatartott származását tekintve magyar. A munkáját jól látta el, magatartásbeli probléma nem volt vele, a felügyelettel szemben tisztelettudó.

2010. november 8., hétfő

Rivotril és hivatalos személy elleni erőszak: Petró József esettanulmánya

Erős bezártsági érzésre utaló börtönrajz. Pintér József hallgató gyűjtése.

Az esettanulmányomban egy olyan elítéltről írtam, aki a börtönbe vonulás előtt kábítószeres életet folytatott, árulta és fogyasztója is volt a különböző drogoknak. A fogvatartott a 80-as évek elején született, gyengén szocializált családban, édesapját azonban korán elvesztette (rákos volt). Ez később rányomta bélyegét a család életére.
Az apai nevelés hiánya miatt lecsúszott, és 16 évesen próbált ki először bódítószer hatású készítményeket, majd később rendszeres fogyasztója lett a különböző kábító hatású gyógyszereknek, kábítószereknek.


Szabadulási pánik: Schmehl Dávid esettanulmánya

Régi sorkatonai leszerelő lepedőkre emlékeztető börtönrajz, valóban lepedőre készült. Kocsis Gábor hallgató gyűjtése.

Utolsó segélykiáltás?!


A fogvatartottat a rendőrség állította elő büntetése letöltésére. Biciklilopásért 120.000 Ft pénzfőbüntetésre ítélte, melyet nem fizetett be, ezért átváltoztatásra került 120 nap fogházban letöltendő szabadságvesztésre. Továbbá rongálásért 1 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Először volt börtönben.


2010. október 31., vasárnap

A jóképű

A fenti rajzot Csécsényi András hallgató gyűjtötte a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gyógyító-nevelő csoportjából. Ezt a rajzot is egy roma fogvatartott készítette.
A kép alá megjegyzést írt: "Az élet hosszú! Börtön! Fogvatartás! Meg tört! és a lelkemet tönkre tette! De azért jóképűnek maradtam! Ez az igazság!"
A képen rendkívül érdekes a szem ábrázolása, nagyon emlékeztet Budha meditáló szemére

Vibrálás a börtönrajzon

A képen látható női arc egy nagyobb kép része, azaz annak csupán jobb alsó sarka. Turczer Éva hallgató gyűjtötte nekem a Márianosztrai Fegyház és Börtönből. A fogvatartottól már több rajzot sikerült gyűjteni, minden alkotása jellegzetes motívumokkal díszített. Ez a női arc több helyen is megjelenik, szinte megszólalásig azonos formában, azaz a fogvatartott rutinból készíti ezeket a képeket. Ezen a képen azonban kifejezetten kontrasztos, mintha egy comics figura lenne, ahhoz viszont naivnak tűnik az orra és a szája. A golyóstollal készített satírozás jellegzetes roma börtön-elem, és ennek a képnek vibrálást, feszültséget kölcsönöz. 

2010. október 27., szerda

Glenn C. Loury: Drog, Faj, Börtön

Glenn C. Loury a Brown Egyetem professzora volt az első afro személy, aki tanári állást kapott a Harvard Egyetemen. A fenti börtönrajz az ő egyik előadásából való, amelyben az amerikai masszív bebörtönzési hullámot vizsgálja. Az előadás elérhető a YouTube-on is, és döbbenetes adalékokkal szolgál az igazságszolgáltatás faji alapon való szerveződéséről.

2010. október 26., kedd

Beth Thomas és Candance Newmaker története

Korábban a Josef Friztl eset kapcsán megvizsgáltuk Genie esetét, és azt a kérdést tettük fel, hogy vajon mi történhetett Friztl áldozataival.
A fenti képen a három és fél éves Beth Thomas látható, amint Ken Magid pszichológussal beszél egy HBO dokumentumfilmen, amit meg lehet nézni a YouTube-on.
Magid döbbenetes kérdéseket tesz fel Bethnek:
- Mit akarsz, mi történjen a testvéreddel?
- Azt akarom, hogy haljon meg.

2010. október 19., kedd

I could get out with a little help from my friends

A képkocka Born Innocent című filmből való, ami egy 14 éves lány drámai és realisztikus börtönkalandjairól szól. A főszerepet az a Linda Blair játssza, akit az Exorcist című horrorban, majd az Airport 1975-ben is láthattunk.
Az alkotók nyílván üzenni akartak a világnak ezzel a nagyon jól látható falfirkával, amit a főhős tinilány akkor pillant meg, amikor a fiatalkorú intézetben bemegy az első cellájába. A falon a "god is love" és a "power" felirat is szerepel a zárkatársai feje mellett.
Nem lehet tudni, hogy azok a feliratok tényleg ott voltak-e a cellában, azonban a börtön valódinak tűnik a filmben. A firka üzenete a barátság fontosságáról szól, és arról hogy a szoros kapcsolatok még a legrosszabb helyzetben is vigaszt nyújthatnak. 


2010. október 17., vasárnap

Mi lehetne a címe ennek a börtönrajznak?

Ez a rajz szinte tananyag a Rendőrtiszti Főiskolán, rendszeresen átbeszéljük a hallgatóimmal, hogy vajon miért olyan "fura" ez a rajz. Itt is tudom a bűncselekményt, de most inkább a cím-tippekre lennék kíváncsi.

2010. október 14., csütörtök

Kincsek a börtönben

Ez nem papírra készült rajz (a fényképet Kacsora Zsolt és Tóth József hallgatók gyűjtéséből válogattam ki), hanem golyóstollal készült firka egy függőleges vaslemezen a plafon közelében. A bal oldalon egy meztelen, csellón játszó nőt láthatunk, a jobb oldalon pedig egy archetipikus maffiózót.

Vajon mi a kísérteties ezen a börtönrajzon?


Érdemes elolvasni a lentebbi kommeneteket, amit a blog olvasói írtak. Persze arra is kíváncsi lennék, hogy vajon milyen címet adnánk ennek a rajznak? Keresni fogok egy képet, amit majd felrakok a blogra, és ott csak cím-tippeket fogok kérni, de most térünk vissza ehhez a rajzhoz!

2010. október 12., kedd

Vajon mi a bűncselekménye? (3)

Szondi Judit hallgató gyűjtése



A "menő" fogvatartott imázsa

A rajz a Budapesti Fegyház és Börtönben készült, és egy hallgató (Mészáros László Imre) fényképezte le. Íme megjelent már Magyarországon is a "chicano" stílus, mint a menőség imázsa.A sétaudvaron általában nem engedélyezik hazánkban, hogy a fogvatartottak atlétában legyenek, valamint a dohányzás is tilos. Érdemes megnézni a tetoválásokat is, csupa börtönbeli menőséget jelző szimbólum: "killer", koponya, sárkány és az elmaradhatatlan nonfiguratív. A rajz ugyanakkor minőségileg szép, esztétikus.  

Vajon mi a bűncselekménye? (2)

Fiatalkorú fogvatartott rajza. Hallgatói gyűjtés. Vajon mi a fogvatartott bűncselekménye?

2010. október 8., péntek

Fiatalkorú által készített nonfiguratív börtöntetoválás-vázlat

A fenti képet szintén egy hallgatóm (Czaga Viktor) fotózta le egy fiatalkorú fogvatartott spirálfüzetében. A képet egy szoftverrel kijavítottam, miután negatívba raktam.Egy sárkány és egy pikk ász - koponya szimbólumot láthatunk.A pikk ász tetoválásoknak sok jelentése lehet.

Bőrbe égett rácsok

A fenti képet B.L. monogrammú fogvatartott készítette a Szegedi Fegyház és Börtönben, és András Zsolt hallgatóm fényképezte le. A címet magam adtam a képnek, de vajon mit gondolhatunk róla? Várom a megjegyzéseket is, ami fontos lenne abból a szempontból is, hogy megvizsgáljuk, hogy vajon átjön-e a kép üzenete. Nekem is van ötletem a képpel kapcsolatban, de nem akarok befolyásolni senkit, és most a bűncslekményt sem tudhatjuk...

2010. október 4., hétfő

Panelvirág

Ez az egyik legszebb, és egyben az egyik legmegrázóbb börtönfestmény, amit valaha láttam. Sajnos nem sikerült jól lefényképezni, ugyanis ez a kép egy valódi kiállításon volt, egy pécsi konferencián, ahol én magam is előadtam. A kép valódi mérete kb. 2mx3m, tehát egy hatalmas vászonról van szó. Sajnos a nap szembesütött, és azért látszik a becsillámlás.

2010. szeptember 22., szerda

Vajon mi a bűncselekménye?


Egészen kivételes módon, most tudom, hogy mit követett el a fenti rajz készítője. Megfejtés egy hét múlva. Addig várom a tippeket, kommenteket!

A megfejtés itt következik, korábban közlöm, mivel nem jött elég tipp...

2010. szeptember 16., csütörtök

Újabb gondolat a cigánybűnözésről

Furcsa, "neonáci" falfikra egy börtönben


Napjainkban a politikai közéletben ismételten kiélesedett a vita a cigánybűnözéssel kapcsolatban. Véleményem szerint a társadalmunk sokat tanult az azóta kibontakozó diszkurzus tartalmi elemeiből.
Nagy fontos például, hogy egy gondolatot, egy ötletet, egy nézetet vagy egy eszmét hogyan kommunikálunk. Nagyon nehéz megtalálni a helyes szavakat, és talán olyan fogalmazás nem is létezik, amit mindenki képes megérteni.
Pedig minden megszólalót a szeretet vezérel. Szeretjük az embertársainkat, mert nélkülük nem lenne teljes az életünk. Nem lehet olyan társadalmat elképzelni, ahol mindenki ugyanolyan. Ennek számos oka van, és nem véletlen, hogy hatalmas tudósok (szinte az összes jog- és társadalomtudós) abból a tételből indul ki, hogy az emberek egyenlők. Egyenlőség, ez jogi kifejezés, míg a különbözőség talán szociológiai vagy szociálpszichológiai. A két nézőpont eltér egymástól. A jog azt vizsgálja, hogy az egyezményeknek hogyan lehet érvényt szerezni, a társadalomtudomány pedig érdekes módon azt, hogy az egyezményeknek miért nem lehet érvényt szerezni.
Sok egyebet lehetne itt még leírni, kutatásokra és elméletekre hivatkozni, de most elsősorban nem ez a célom.
Nagyon sokat gondolkodom a cigánybűnözés kérdéséről egykori börtönőrként, nevelőként, pszichológusként, és most tanárként is, de sokkal inkább emberként és a társadalom tagjaként. Önvizsgálódásom során arra jutottam, hogy az előítélet szükségszerűen benne van minden emberben, mert az előítélet a csoportok összetartozását, az önmeghatározást és ezek által a túlélést szolgálja. Az ember nem egyedüli lény, a saját álláspontom szerint nem is morális, hanem inkább folyton alkalmazkodó, társas lény. Nem is tudnék létezni, ha nem fogalmaznám meg magamnak, hogy ki vagyok én, hogy mi lesz a jövőm, és ha nem kezdenék vizsgálódni a múltamban, hogy honnan jöttem. Ha valakit megkérdezünk, hogy honnan jött, mindig emberi közösségekre utal (munkából, a nagymamámtól, buliból, Göncruszkáról stb.), és ugyanígy: ha valakit arról faggatunk, hogy hova megy, akkor is közösségekre utal (megyek a kórházba vizsgálatra, megyek haza a családhoz, alszom egyet, mert holnap korán kelek, Bécsbe megyek stb.). Közösségről közösségbe, társaságból társaságba. Ezen az úton szerezzük meg a tapasztalatainkat, és ezen ismereteink alapján alkotjuk meg a vélekedéseinket.

Tény és való, nem lehet letagadni, hogy a magyar börtönökben – az arányokat tekintve - több roma van, mint a társadalomban. Erről nagyon egyszerűen azt a következtetést lehet levonni, hogy sok a roma bűnöző, de ez tévedés, és általánosítás, ugyanis a magyar börtönökben nagy szegénység is van, nagyobb, mint kint, a társadalomban. Ha a szegénységet és a romák a romák arányát együtt vizsgáljuk, akkor arra jöhetünk rá, hogy egyfajta szívóerő van a börtönben, ami odavonzza a szegénységet és a romákat. Nem csupán a jogszabályok, és a jogérvényesség, hanem sajnos – és ez mindannyiunk bűne – a nemtörődömség. Lehetne az a válasz: „Ugyan kit érdekel, hogy milyen körülmények között élnek a rabok a börtönben, nekem sincs elég pénzem, örülök, hogy élek!” Az ilyen emberektől azt szoktam kérdezni, hogy vissza tud-e emlékezni a gyermekkorából egy olyan pillanatra, amikor ment haza az iskolából, és az anyja otthon várta az ebéddel. A beszélgető partnereim mosolyogni szoktak, és azt mondják általában, hogy persze, előfordult ilyen. Az az igazság, hogy egy átlagos börtönlakó életében nem volt sem iskola, sem anya, sem ebéd. Valami összefüggés csak van a két dolog között, hogy börtönben van, és hogy nem volt meg neki az a három alapvető dolog, ami a többségünknek megvolt gyermekkorunkban (iskola, anya, kaja).
Rossz kimondani, de a börtönökben tapasztalható szegénységet két dolog befolyásolja leginkább: a költségvetési hiány, valamint a negatív társadalmi hozzáállás. A társadalmi hozzáállás pedig sajnos a társadalmi kisebbségek szemben sem nevezhető pozitívnak. Ennek az az oka, hogy hazánkban nincsen társadalmi összefogás, azaz kohézió, valamint az, hogy a rendszerváltás után jelentősen megváltoztak munkaerőpiaci feltételek.
Még két gondolat van hátra: a kohézió és a munkaerőpiac.
A társadalmi kohézió a politikai és gazdasági berendezkedés függvénye. A politika - a szó nemes értelmében - (nagy)közösségi döntéshozatalt jelent, és ez a bizalmon és az önérvényesítésen múlik. A bizalmat és az önérvényesítési képességet az emberek intelligenciája határozza meg. Nem mindegy azonban, hogy milyen normák alapján. Hazánkban jelenleg a társadalom által felállított célokat (lakás, kocsi, munka) nem lehet a társadalom által felkínált eszközökkel (hitel, önképzés) elérni. Ezt a jelenséget nevezte pár tudós anómiának. Az emberek tehát lejjebb viszik a célokat (albérlet, tömegközlekedés, feketemunka) vagy megváltoztatják az eszközöket (adócsalás, „bliccelés”). Sajnos ezek a tényezők szétzúzzák a kohéziót, mert megszűnik a bizalom. Beindul a bűnbakképződés. Ők azok, akiket közösen lehet szidni.
A munkaerőpiac feltételei hazánkban a rendszerváltás óta jelentősen megváltoztak. Ez egy ország valóban közösségi döntésének következménye, ugyanis minden felnőtt és józan ember szakítani akart a korábbi társadalmi berendezkedéssel. Az EU integráció által megkövetelt szabályok betartása pedig rendkívül nehéz, és nem fizikai próbatétel miatt, hanem a vélekedések, a gondolatok, avagy a szoftverek miatt, amik hazánkban vészterhes időkben keletkeztek. Erre mondták még korábban a rendszerváltás idején, amikor én kamasz voltam, hogy az emberek fejében lesz nehéz rendet tenni.

Véleményem szerint a cigánybűnözés-fogalom is egy ilyen „szoftverhiba” az emberek fejében, aminek a fenti bonyolult okai vannak. Az egyszeri és egyszerű ember pedig képtelen átlátni ezeket a folyamatokat. Mindenképpen fontos, hogy a dolgokról beszéljünk, értekezzünk és megnyilatkozzunk. Nem szabad félnünk a tabuktól és a kisebb vitáktól annak érdekében, hogy később ne az elkerülhetetlen konfliktusokkal szembesüljünk. A szoftverhibákat csak frissítéssel lehet kezelni, és ezért lenne nagyon fontos, hogy a fiatalokat ne előítéletessé, hanem összetartóvá, szorgalmassá neveljük.
Nem tudom, hogyan.

2010. szeptember 13., hétfő

A reluktancia kör (Szolzsenyicin Gulag... c. könyveiben)


Alekszandr Szolzsenyicin Gulag Szigetcsoport című hatalmas műve börtöntudományi szempontból is igen jelentős. Korábban írtunk ezen a blogon Roberto Bolañoról, aki szintén zseniálisan ábrázolta a börtönök világát. Abban a műben két alapvető börtönigazságra bukkanhattunk, a Gulagban se szeri, se száma az ilyen bölcsességeknek. Az a gond csupán, hogy maga Szolzsenyicin sem törekszik a szépirodalmi babérokra, és mi tagadás, a magyar fordítás néha kifejezetten gyatra.
A Gulag Szigetcsoport című könyvben mégis benne foglaltatik az egész orosz szépirodalom, Csehov, Puskin, Dosztojevszkíj, Gogol, Tolsztoj, de akár napjaink hősei Szorokin vagy Pelevin, de a keleti sci-fi nagyjai is: a Szrtugackíj fívérek.
Természetesen a megsemmisítő táborokat nem lehet a börtönvilághoz hasonlítani, vagyis inkább nem azonos jelenségekről van szó. A Gulag című könyvben azonban a börtönnel kapcsolatban rendkívül mélyen szántó elemzéseket olvashatunk.
Itt a vamzer vagy a spicli kérdését értelmezzük bővebben.
A spiclik vagy a vamzerek funkciója a börtönben a felelősség csökkentése, azaz a reluktancia (szemhunyás) megideologizálása.
Abban a börtönrendszerben ugyanis, ahol a rezsim megengedi a besúgói hálózat működését, a felelősséget a vamzerokra hárítja.
Ennek következtében a börtönben dolgozó őröknek speciális vélekedésük alakul ki a felelősségről.
Az őrök úgy gondolják, hogy a másokért (elsősorban a rabokért, de az őrökért is) érzett felelősség „csicska” dolog. A csicska jelző itt azt jelenti, hogy „nálam alacsonyabb rendűnek való”.
Ezért az őrök mímelik a felelősségvállalást, illetve nem vállalnak el semmit, és le vannak bénítva, megszűnik a kezdeményezőkészségük. Ez eleinte könnyű helyzetnek tűnhet, azonban az őrök képtelenek szétszakadni, nem tudják az egyik énjüket a másiktól eltávolítani, és valóban kiégnek, azaz cinikusak és apatikusak lesznek. Később nihilisták és fatalisták. Rengeteg őr kezd szerencsejátékba, sokan lesznek alkoholisták, sőt még előfordul a korrupció is. Ezek mind önmegsemmisítő folyamatok a nehézsorsú őrök életében. A börtöngépezet nem csak a rabokat darálja le, hanem az őröket is.
A fentiek miatt a rendszer önfenntartó lesz, azaz az őri nemtörődömség tovább erősíti a spicli/vamzer/csicska struktúrát a börtönben. Ezt a folyamatot hívjuk reluktancia-körnek.

Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a börtönbeli informátor-hálózat, a vamzerség, a fentebb leírt reluktancia-kör felszíni jelensége. Azaz a többi rab beárulása, beköpése csak azért működik, mert fennáll a reluktancia-kör. A vamzerok célja a börtönben pedig nem csak abban merül ki, hogy a rabtársaikról információt mondanak az őröknek. Aki ezt hiszi, az naivan vélekedik a börtönről. Ugyanis a vamzerek érdekcsoportokhoz, gengekhez köthetők. A gengeken belüli hierarchiában is fontos szerepük van, és ez a funkciójuk sokkal fontosabb a börtönrendszer túlélése szempontjából. A vamzerok legfontosabb feladata a börtönben a személyzet megosztása, és egymás ellen való kijátszása. Mivel a börtönszemélyzet, általában váltásokban dolgozik, minden egyes őri csoportnak külön vamzere lehet. Szakterületenként is külön vamzerek működnek, vannak, akik a munkáltató őröknek szállítanak információt, vannak, akik a nevelőknek, őröknek, vezetőknek, és így tovább. Természetesen minden vamzer azt állítja magáról, hogy rendkívül megbízható, és hogy az általa adott információ helyes. A vamzerség nem működhet bizalom nélkül. Az lesz ennek az áskálódásnak a következménye, hogy a személyzet tagjai nem fognak bízni egymásban. Ez meg természetesen a rabok érdeke.

Az előzőekből következik, hogy az őrök nem vállalják fel a reluktancia-kör rendszerrel ellentétes gondolataikat, mert sokkal több energiájukba kerülne az igazságért folytatott harc, mint a sodródás. Ezért azok a törekvések, amelyek teljes mértékben fel akarják számolni a börtönbeli kiszolgáltatottságot és a megalázó helyzeteket, szélmalomharcnak tekinthetők. Ugyanakkor a cél mégiscsak a börtön erőszak- és bűncselekmény mentessége, azaz törekedni kell a fentebb leírt folyamat enyhítésére, akár radikális börtönreformok által.

Végső következtetésünk az, hogy a börtön rendszere világszerte paradigmaváltás előtt áll.

2010. szeptember 3., péntek

Olvasói levél: Legyek-e börtönpszichológus?


Megfejthetetlen jegyek egy börtönrajzon. Ha képre klikkelünk, nagyobb méretben látható. Szinte biztos, hogy másolt képről van szó, amit a fogvatartott rendkívüli precizitással készített el talán egy fényképről. Később pedig saját motívumokkal díszítette a képet: ezek a rózsák, amik általában a fiatalságot jelképezik, és a csillagok, amit inkább a távolságot és a titokzatosságot. Minkettő utóbbi jellemzője a női nemnek, amire a fogvatartott ráérez. Azonban nekem itt véget is ér a pszichológiai tudományom, ezért kérdezem meg:
- Mit jelentenek az alak háta mögött látható "sugarak"?
- Mi fejez ki a nő tekintete?
- Mit jelent az, hogy a nő félmeztelen?
- Miért maradt a nő maga fekete-fehér, míg a szája, a fülbevalója és a mellbimbója színes?
- Miért inas a nő?
- Mit jelentenek a rózsák, a tövisek és a csillagok?
(Sajnos ez utóbbi kérdésekkel nem tud az igazi börtönpszichológus foglalkozni, mert nincs rá ideje...)

Lássuk a levelet:
Tisztelt Fliegauf Gergely!

Megtaláltam a blogját, ami börtönpszichológiával foglalkozik. Segítséget szeretnék kérni, de nem akarok a terhére lenni!

Továbbtanulás előtt állok, és igencsak foglalkoztat a pszichológiai szakirány. Gondolkodtam azon, hogy szívesen lennék börtönpszichológus, csak azt nem tudom, képes lennék-e csinálni. Esetleg tudna-e támpontokat adni abban, hogy ezt mi alapján dönthetem el? Honnan tudnám kideríteni, hogy elég felkészült, toleráns és elfogadó lennék-e a rabokkal szemben?
/Kis pontosítás végett: olyan emberekkel kellene dolgoznom, akik bűncselekményeket követtek el. Elképzelni nem lehetetlen, de nem tudom, a valóságban is ilyen toleráns tudnék-e lenni a rabokkal? Képes lennék-e velük együtt dolgozni, tudatában a tettükkel. S ha képes lennék, nem változtatna-e meg nagyon engem, hogy olyan kemény életsorsokat láthatok? Általában azt mondják, mondani könnyű, de minden csak élesben dől el... de mi értelme lenne ilyen irányba szakosodni, ha nem bírnék megküzdeni vele?/
Valamint a másik kérdésem az lenne, hogy milyenek az elhelyezkedési lehetőségek ebben a szakmában? Ezen a területen is jellemző-e a túlképzettség?

Remélem nem zavarom nagyon az ilyen jellegű kérdésekkel!


Kedves Levélíró!

Olyan levelet írt, amire a válasz egyfajta ars poeticának is tekinthető.

1. Talán azt válaszolnám, hogy a puding próbája az evés, azaz senki sem tudhatja magáról, hogy jó börtönpszichológus lenne-e, de ez bármilyen más szakmára ráhúzható. Például senki sem tudhatja magáról, hogy jó buszvezető lesz-e. Persze gyengénlátó ember ne legyen buszvezető. Ilyen szempontból a börtönpszichológusság gyengénlátása az intolerancia, az előítéletesség, a következetlenség és folytathatnám, de ez még mindig nagyon sok szakmára vonatkozhatna. Meg az előítéletesség is „kétélű fegyver”, ugyanis lehet, hogy a munkában mentes vagyok az előítéletektől, de a magánéletben nem. Márpedig aki a magánéletben előítéletes, az bizony a munkájában is az, csak megjátssza magát. Egyfajta ripacs. Szóval ez a „ripacsmentesség” lenne egy jó irány. Ehhez pedig önismeret kell. Az önismeret elsajátítása nagyon nehéz. Ön, ha továbbtanulás előtt áll, akkor szinte bizonyos, hogy nem rendelkezik kellő önismerettel, mert még nagyon fiatal. Az önismereten kívül a börtönhöz mindenképpen kell kíváncsiság is, határtalan és megdönthetetlen. Ezt én mindenképpen látom a soraiban, hiszen nagyon jó kérdéseket tesz fel a zárójelek között.

2. Amennyiben Önnek személyes indíttatása van arra, hogy börtönpszichológus legyen, mondjuk valamilyen közeli hozzátartozója van börtönben, semmiképen sem javaslom, hogy a börtön közelébe menjen! Ennek csak csalódás és keserűség lenne a vége mindkét részről! Azért, mert a börtönben mindenki szerepet játszik, sokkal élesebben, mint például egy színházban, és az ilyen színjáték nem tesz jót az emberi kapcsolatoknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a börtönben nem lennének fantasztikus személyes találkozások. Ezek csak akkor lehetségesek, ha az illető (aki például börtönőr vagy börtönpszichológus akar lenni) tiszta lapokkal játszik.

3. Ha a valakinek a bűne Önt megbotránkoztatja, de Ön nem sértettje a bűncselekménynek, akkor baj van, mert Ön determinista, azaz hisz a dolgok eleve elrendeltségében, és azt gondolja, hogy Önnek morális alapjai vannak arra, hogy igazságot tegyen. Az ilyen vélekedéseket a börtönben el kell felejteni. A rabok az ilyet azonnal kiszúrják, és félni kezdenek vagy visszavágnak. Félő és visszavágó pácienssel pedig nem jó dolgozni egy pszichológusnak. A börtönpszichológia célja a börtönártalmak csökkentése, nem pedig a rabok „nevelése”. Helyi szinten kell nehéz helyzeteket megoldani, bölcsen dönteni, nem lehet Freud módjára a mélyben kurkászni, mert arra nincs idő. Ugyanakkor a börtönpszichológus mindig az adminisztráció része, mert hivatalos véleményt formál a rabról, ezért a rab úgy fog rá tekinteni, mint aki előtt viselkedni kell. Ezért a börtönpszichológusnak mindig tisztázni kell a kliensével, hogy mire megy ki a játék. Ez az esetek többségében puszta ventilláció lenne a rab részéről (feszültséglevezetés), azaz a börtönpszichológusnak nagyon jó villámhárítónak kell lennie.

4. A börtöntapasztalat természetesen megváltoztatja az embert. Humánussá teszi, ha emberséges, de brutálissá teszi, ha keménykedik. A pszichológus munkája pátyolgatás egy őr munkájához képest, aki elpusztul, ha nincs némi pszichológiai készsége (akár gonosz is), de ugyanígy: a börtönpszichológus is elpusztul, ha egy kicsit nem őr. Ha tiszta szívvel áll hozzá a munkához, mint ahogy az előbb leírtam, a börtön jobb emberré tesz mindenkit. Hiszen a börtönben a legszerencsétlenebb emberek vannak, akikkel jót tenni a legjobb. Ha őket nem nézzük embernek, akkor magunkat sem tartjuk embernek, mert gonoszság van bennünk, amit az önismeret hiánya miatt nem látunk meg.

5. Ha úgy dönt, hogy a pszichológia szakra megy, akkor ott inkább a szociálpszichológiára fókuszáljon, mert a börtön társas közeg, ahol a szociálpszichológia alkalmazott ágaival többet ér, mint a mélylélektannal. Emellett érdemes addiktológiát tanulni, mert nagyon sok rab „drogos” is egyben. Ha ezekkel a tudományokkal képes kibékülni, akkor érdemes szakosodni. (Nincs börtönpszichológia szakirány, ami az én általam a blogon leírtakra legjobban rímel, az talán az ELTE Deviancia Szakirány, ahol szociológusokat képeznek, nem pszichológusokat.)

6. Az elehelyezkedési lehetőségek jók, és nincs túlképzettség. (Folyton tanulni kell, és ez így jó. Én például Öntől azt tanultam meg, hogy ha van valamilyen kérdés, ami foglalkoztat, az bátran fel kell tenni.)

2010. augusztus 26., csütörtök

Az időutazás-paradoxon, a szelf és a börtön


A börtönben másképp telik az idő. Sokan mondják, hogy lassabban. Kint meg villámgyorsan. A börtönben sok idő van gondolkodni, akkor is, ha a börtön elsősorban nem unalmas, hanem veszélyes. Ebben az esetben a börtön egy másik hellyé válik, amit a külvilág képtelen megérteni. A rab azonban ragaszkodik a külvilághoz. Minden egyes darabjához, mert a börtönnel legbelül mégsem képes azonosulni. De az emlékek halványodnak. Ezért az emlékeket meg kell őrizni, és nagyon óvatosan, féltve kell őket kezelni, ahogy ez a fenti rajzon is látható. Kint is történhet változás, bármennyire törekedett a rab arra, hogy ő legalább maradjon a régi. Ha nagy a kinti változás, a rabnak sokkal nehezebb lesz a viszonya a külvilággal. Sok időbe telhetett a fenti rajzot elkészíteni, de amikor ránéz a rab, visszautazhat a múltba, és amikor szabadul, a jövőbe utazik. Mit jelent ez? Miért érdekes ez?

A szelf a társas énünk, azaz a szerepeink összessége. Az a valónk, amik a többiek fényében vagyunk. Az az énünk, ami a társas cselekedeteink folyománya: egy folyamatosan gyúródó massza, amit, - mivel mi vagyunk, és a mi tetteink egyszerre -, nagyon szeretünk, és nem tudunk tőle elszakadni. A szociálpszichológia ezekre alapozza azt a tételét, hogy a valóság felfogása és leképeződése konstruktum, attól függ, hogy az információkat hogyan dolgozzuk fel, azaz, hogyan állunk a történésekhez. A valóság tehát relatív. Szelf-relatív.

Az időutazás paradoxon a legegyszerűbben egy ismert példán keresztül szemléltethető: ha visszautaznék az időben, és találkoznék az apámmal, és valamilyen módon a találkozásom miatt az apán nem ismerné meg az anyámat, nem születhetnék meg én sem, és akkor elvileg vissza sem utazhatnék. Az események láncolatát nem lehet megtörni.
Nem teszünk most mást, mint megfordítjuk a helyzetet: Mi lenne akkor, ha az apával való találkozás végzetes lenne az utazó számára (mondjuk megbolondulna, és örökre elemgyógyintézetbe zárnák), de az apa mégis találkozna az anyával, és az illető mégis megszületne?

Az ilyen képzeletbeli helyzetek szorosan összefüggenek a szelffel, és szerintem a szelf mibenlétének ismeretével megmagyarázhatók. Arról van szó, hogy az "időutazás" a szelfen belül megtöri a folytonosságot és az egyensúlyt, mert olyan szerepek keletkeznek az új interakciók által, amelyek nem illenek bele a szelfbe, és ennek következtében az egyensúly a szelfben felborul, és ez nehezíteni fogja az egyén (az időutazó) társas hatékonyságát. Súlyosabb esetben képtelen lesz bármit is tenni, de nem azért, mert fizikailag sérült volna meg. Magatehetetlenül pedig az őrület felé vezet az út.

A szelf az összes szerepünk időben és térben.
A szerep egy állandósult interakció, ami kevesebb energiával jár, mint maga az interakció.
Az interakció kétoldalú kommunikáció, és kevesebb itt is az energia, mint az egyoldalú kommunikációnál. (Gondoljunk bele: pusztába kiáltott szavak, beszélni egy tömegnek, ahol senki sem ért minket, meg nem értett művészek: ezek mind annyi feszültséggel járnak, amik felemésztik a személyt.)
A kommunikáció információ átadás. Ez is kevesebb energiájú, mint az információ maga. (Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.)

Az információnak tehát hatalmas energiája az ember szelfjéhez képest. A szelf minden mozzanata térhez és időhöz kötött. Társas térhez és társas időhöz. Rendkívül kifinomultan: minden másodperc és minden milliméter kell a szelf-azonossághoz, azaz az "öntudathoz", az eszmélethez.
Ennek az időutazással kapcsolatban két lehetséges következménye van:
- az időutazó nem tud a másik időben senkivel sem kommunikálni;
- az időutazó nem érti meg, hogy mi történik, és nem akar senkivel sem kommunikálni.

A szelsőségesen értelmezett szelf-egyensúly és szelf-folytatólagosság logikai következménye az is lehet, hogy nem lehetséges az időutazás.

A való életben nem képzelhető el olyan helyzet, ami az elképzelt időutazóé: lehetne mondjuk egy olyan helyzet, hogy valaki tíz évre börtönbe kerül, kijön, és nem érti, hogy mi van a külvilágban. Ez a blog ilyen kérdésekkel foglakozik. A börtönben azonban, ugyanabban az időben a fogvatartott szelfje is folytatólagos.

Két végkövetkeztésünk lehet:
1. Társas értelemben térhez és időhöz vagyunk kötve, és kilépni csak a halállal lehet.
2. A börtön sokkal érdekesebb hely, mintsem gondolnánk.

2010. július 20., kedd

Riport a Budaörs Rádión nyolc részben


1. rész 2. rész 3. rész 4. rész 5. rész 6. rész 7. rész 8. rész

A valahova tartozás motívuma a börtönben


Susan Fiske öt egységesítő motívumot értelmezett egyik híres könyvében. Ezek a motívumok az emberi viselkedés hajtóerői, azaz a személy és a helyzet kölcsönhatásai. A motívumok nem jósolják be a viselkedést, azonban mégiscsak erélyesen befolyásolják a gondolkodásunkat és az érzelmeinket.

A következőkben kísérletet teszek arra, hogy ezeket a motívumokat a börtönbeli magatartásra vetítve értelmezzük.

Mindegyik motívum elemzését már gondolatban elvégeztem, és arra jutottam, hogy a börtön teljes mértékben paradox. Ez az állítás - sajnos - következésképpen az összes államilag üzemeltetett intézményre vonatkozik. Avagy legalább azokra, ahol rendszeresen tartózkodnak emberek. Ilyen lehet az iskola, hiszen ott tanárok és diákok vannak, a kórház, ahol betegek és egészségügyi dolgozók, de akár egy atomerőmű is, ami szervezetként is működik, nem csak energiaszolgáltatóként.

Nagyon negatívnak tűnhet ez a kép, hogy az állami szervek paradox módon működnek, de hangsúlyos az az ismérv is, hogy ez minden állami szervre vonatkozik, és minden országra vonatkozik, egyáltalán nem csak Magyarországra.

Érdekes következtetés lehet, hogy ha állam magatartást szabályzó és kirekesztő szerepe talán a börtönben a legnagyobb, és elég csekély mondjuk egy járművön; akkor a fenti állítás a börtönökre a leginkább igaz.

Az első nagy motívum a valahová tartozás szükséglete.

Fiske úgy határozza meg a valahová tartozás szükségletét, hogy az az erős és tartós kapcsolatok iránti heves igényt jelenti annak érdekében, hogy a személy, a csoport vagy az emberiség képes legyen fennmaradni.

Mint tudjuk, a börtönben a fogvatartott el van szakítva a családjától. A család a leghatékonyabb reproduktív tényező az emberi társadalomfejlődésben. Egészen egyszerűen, mi emberek, még nem találtunk fel ennél jobb intézményrendszert az utódgondozásra. A klónozás lehetne egy megoldás, de azzal még nem oldanánk meg, többek között, a nevelést.

Ebből a szempontból a rab meg van foszta a börtönben az evolúciós sanszainak egy részétől: mivel nincsen sok lehetőség heteroszexuális kapcsolatra, jóval csekélyebb az esély az utódnemzésre, ezért a rabok a börtönben arra törekszenek, hogy minél erősebbek legyenek, és a riválisokat ki tudják ütni a sorból.

A börtönben ugyanakkor jelen vannak a haverok és a földiek, akikkel lehet szoros társas kapcsolatot kialakítani. Ez a börtönben szinte minden esetben a gengesedés felé hajtja a rabokat, aminek a legenyhébb foka a spanság (mindenen osztozás), és a legdurvább fokára lehet példa az Aryan Brotherhood nevű börtöngeng.

Ennek következtében az identitás részévé alakul a börtön, hiszen a börtön lesz az a közeg, ahol az ember szoros kapcsolatokat fog keresni. Ez a tény gyengíti az emberek külvilággal és a hozzátartozókkal való kapcsolatát; nem csak azért, mert a börtönrendszerekben nem lehet folyamatos látogatás, és a külvilággal való kapcsolattartást szabályozzák, hanem azért inkább, mert az egyén a börtönbeli kapcsolati tőke felhalmozása miatt nem képes a külvilágra is figyelni.

Nagy kérdés, hogy ha a börtön kiépíti a gengidentitást, akkor kiket engedünk ki a börtönökből? Itt a gengidentitást úgy értjük, hogy a fogvatartotti érdekcsoporthoz való tartozás erősebb lesz az egyén önazonosságánál. Nem csak a börtönben zajlik le hasonló folyamat: a legtöbbünk kamaszkora éppen ilyen: a csoportidentás fontosabb, mint az egyéni, a külső megerősítés kifejezettebb, mint a belső, és a belső értékeket legyűrik a külsőre vonatkozó sajátosságok.

Farrington, Goffman nyomán a börtön személyiségleépítő hatását szubmergenciának nevezte. Úgy tűnik, hogy nem csak a börtön alapszik a szubmergencián, hanem az egész egységes rendvédelem is: a deviáns személyiséget kívánja leépíteni. A paradox helyzet mégis az, hogy az elvileg jó és hasznos rendvédelmi cél ellenére a börtönben mégiscsak gengidentitás alakul ki, ami csökkenti a rendvédelem hatásfokát, és a börtönben nemhogy deviáns, hanem inkább konform folyamat.

2010. július 18., vasárnap

Jock Young alaptézisei 8.: Az alapvető ellentmondás

Korábban ezen a blogon már foglalkoztunk Jock Young téziseivel.

Az ellentmondás elve szerint a társadalmat összetartó és legitimizáló rendszer eszményképei ugyanazok, amelyek szétvetik a társadalmat; az ebből eredő frusztráció pedig látszólagos feszültséget okoz a rendszerben. A börtön és a kábítószer egyfajta végpont, mint azt az előző elvnél szemléltettük: a szocializáció során negatív példaként szolgálnak. Úgy tűnik azonban, hogy éppen ezek a negatív értékek tartják össze a társadalmat ezek azok a céltáblák, ahová a morál nyilai szegeződnek. A rendszer működése tehát folyamatában nézve olyan, mintha tautológia lenne, azaz nem lehet tudni, hogy mi volt előbb állam vagy igazságszolgáltatás, és hogy az egyik definiálja-e a másikat. A börtönprivatizációval kapcsolatban felvetődő egyik kritika is érdekes ebből a szempontból: hogyan lehet a büntetésből anyagi értelemben hasznot húzni? Pedig a kérdésben benne van a válasz: A büntetés csak addig maradhat büntetés, amíg annak haszna van, ha nincs társadalmi haszna, akkor a büntetés rossz; ezért a büntetésből mindig hasznot lehet húzni. Érdekes, hogy ezek szerint, ha a kábítószer-bűncselekmények letöltendő szabadságvesztés büntetéséből haszon származik, akkor ez a haszon elvileg a börtönben jön létre. Azonban azt látjuk, hogy a börtönártalmak miatt a szabadult fogvatartottak mind kevésbé fittek a szabad életre, azaz mégiscsak a létükkel veszélyeztetik a társadalom szövetét.

2010. július 8., csütörtök

Rendszer, ellenőrzés, simlisség, büntetés

Egyes zárt rendszerekben az embereknek bizonyos magatartási szabályokat kell betartaniuk. A magatartartási szabályokat ellenőrzéssel tartják fent, de bíznak abban is, hogy az emberek maguktól is betartják a szabályt. Az ellenőrzésre azért van szükség, hogy valahogyan érvényt szerezzenek a rendszer működtetői a szabályoknak.

Az ellenőrzés csak olyan rendszerben lehetséges, ahol a benne lévő személyektől függ a rendszer működőképessége. A börtön éppen ilyen zárt rendszer, ahol emberek vannak, és ellenőrzés kell ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen.

Az ellenőrzést emberek végzik embereken, és az ellenőrzés megtörténtéhez interakció kell. A legtöbb ellenőrzés szemrevételezéssel zajlik, de mindenképpen valamilyen vizsgálat, ami valamilyen körülmény kívánatos meglétét hivatott megállapítani.

Nehéz úgy ellenőrizni, hogy az ellenőrző személynek büntetnie is kell, ha valami nem a kíválnalmaknak megfelelően zajlik. Akkor is nehéz ellenőrizni, ha jóval több ember van jelen, akit ellenőrizni kell, mint ahány ellenőr lép be a rendszerbe.

Ha az ellenőrnek a büntetés is a szerepe, és a jóval több ellenőrizendő személy van a rendszerben, az ellenőrzést nagyon könnyen ki lehet játszani, sőt a szabályok megszegése szinte norma, mert aki erre nem képes, az szerencsétlennek, vagy baleknak tarthatja magát. Az említett norma a simlisség.

A helyzet nem csak börtönben fordulhat elő, hanem mondjuk egy tömegközlekedési eszközön is. A minap a következő eseményt figyeltem meg a 173-as BKV buszon. (Mivel Budapesten szinte mindenkinek van „ellenőrös” története, érezhető, hogy a társadalom minden egyes tagja részt vesz az ellenőrzés interakciójában, a működési hiányosságok feletti szemhunyásban, és a tenni nem akarásban.)


1. Alaphelyzet


A képen a busz sematikus térképe látható, felülnézetből. A kék pálcikák az ablakokat jelzik, a jobb oldali két fekete pálcika az ajtókat jelöli. A sematikus buszon tehát két ajtó van. Az ajtó azért fontos, mert azon keresztül el lehet távozni a rendszerből, azaz ki lehet lépni az ellenőrzés alól. A szürke gömbök azokat az utasokat jelölik, akik rendelkeznek érvényes menetjeggyel, a zöld gömbök azokat, akik nem, a piros gömb az ellenőrt mutatja, a lila pedig a megfigyelőt. A minap tehát a menetiránynak háttal, a busz végében utaztam, velem szemben ült a civil ruhás ellenőr. Természetesen senki számára nem volt világos, hogy kinek van jegye, és kinek nem. Néztem a velem szemben ülő férfit, aki Arsenal pólót viselt, és éppen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan szerezhette a pólóját. Ekkor az autóstáskájából előhúzta a karszalagját, és először tőlem kérte a jegyet, és én engedelmesen felmutattam neki a bérletemet. Közben figyeltem a körülöttem álló, és ülő utasokat, akik semleges arccal követték az eseményeket. Ebben a helyzetben megindult egy interakció, ami az ellenőrző személy felől érkezett, és velem folytatódott. Minden rendben zajlott. Az ellenőr megértette, hogy van nálam érvényes jegy, és a buszt úgymond „jogosan” használom. A zárt rendszerben a többi utas is kezdett felkészülni a hamarosan bekövetkező interakcióra.



2. Menekülés

A busz hátuljában álló két utas, akiket szürke gömbbel jelöltünk, kotorászni kezdett a táskájában, és elővette a jegyét. Az előző képen még az ellenőr mellet lévő, két, zölddel jelölt utas, akiknek nem volt jegyük, az első ajtóhoz igyekeztek, mert észlelték az ellenőrt, amikor engem igazoltatott. A kezükben még nem kezelt jegyek voltak, és lyukasztónál álltak meg. Az arcukon bosszúsággal kevert rémület volt, amit nagyon rövid időn belül felváltott a teljesen semleges arckifejezés. Közben az ellenőr ment tovább a busz eleje felé, ahol egy belső széken egy fiatal fiú ült, aki nem látta az ellenőrt, és nem is volt érvényes jegye. Az eseményeket a „lógó” utasok természetesen egész végig követték. Hatékonyságuk abban állt, hogy ketten voltak, együtt tudtak működni, és bátorították egymást. A két „lógó” férfi a harmincas éveinek elején járt, az egyiküknek koponyás tetoválás volt a lábszárán, a másikuknak egy-két haja szála már megőszült, és az egyik oldalsó foga is hiányzott. E pár rövig megjegyzés azért volt szükséges, hogy a két fiatalember társadalmi rangját el tudjuk helyezni valahol: feltehetőleheg az alsó középosztály képviselői lehettek.


3. Büntetés

Az ellenőr odament a fiatalemberhez, aki magyarázkodni kezdett. Nem hallottam, hogy mit mond, de láttam, hogy egy kezeletlen jegyet szorongat a kezében, amit az ellenőr próbál elvenni tőle. A fiatalember ellenállt, szorította a jegyét, de az ellenőr mégis győzedelmeskedett, és kiderült, hogy a jegy nem érvényes. Ekkor az ellenőr - gondolom - a fiatalember nevét és címét kérte, de azt nem kapta meg. A fiatalember pótdíjat sem fizetett, hanem valószínűleg megígérte, hogy a következő megállóban leszáll a buszról. Az ellenőr ment tovább előre felé, és kérte a többi utas jegyét.


4. Kibúvás

Amikor az ellenőr már egészen elöl járt, a két férfi visszajött az ülőhelyre. Menekülésük ezúttal is fürgén zajlott, és nagyon jellemzően a többi utas nem avatkozott közbe. (Más országokban talán máshogy történt volna. De ez nem biztos.) A két férfi tehát „simliskedéssel” megúszta a büntetést. Arcukon gúnyos vigyor ült, olyan benyomást keltettek bennem, mintha általános iskolás diákok lennének, akik valamilyen csínyt követtek el, de elkerülték a büntetést. Valahogy rosszul mutatott rajtuk a tetoválás, a hiányzó fog és az őszülő haj sem illett a „komiszkodó” szerepükbe. A simli normája felülmúlta a szabálykövetés kényszerét, és ennek több oka van:
- a szabály követése nevetségessé teszi az embert ebben a helyzetben,
- látható és érezhető túlerőben kevés a kockázat,
- az ellenőr passzivitása csak bátorító hatással volt,
- a jelenlévő többi utas semlegessége is támogató jellegű volt,
- kettejük együttműködése hatékony volt,
- egy másik személy megbüntetése lefoglalta az ellenőrt
- a rendszer működtetői túl sok felelősséggel voltak felruházva:
- a buszsofőr nem tudott együttműködni az ellenőrrel,
- az ellenőrnek büntetnie is kellett volna,
- az utasok (szintén a rendszer részei) nem érezték azt, hogy szövetséget kellene alkotniuk a közlekedési vállalattal (ez utóbbiról természetesen nem csak az utasok tehetnek).

Ezt a simlisséget a felelősen gondolkodó ember talán arcátlanságnak is vélhetné. A legnagyobb gond az, hogy az emberek megriadnak a közbeavatkozástól, és így az ellenőr a munkája közben rendkívül megalázó helyzetbe kerül. Az ellenőr egyéni tragédiája az, hogy valószínűleg észrevette a simliskedést, és szemet kellett felette hunynia, mert a két férfi túl nagy kaliberű volt a számára.
A tágabb látószögből vizsgált valóság azoban az, hogy a busz összes utasa (én is) valamilyen mértékben részt vett abban, hogy a két férfi megúszta a büntetést.

Döme László az antiszociális személyiségzavarról szóló gondolatai és a börtönügy


A szenzációs Személyiségzavarok című könyv 26 oldalon keresztül foglalkozik az antiszociális személyiségzavarral. Több fontos megállípítást tesz a pszichopátiával kapcsolatban. Az első fontos elem az, hogy a kórképet nem sikerült teljességgel definiálni. Ez azt jelenti, hogy nehézkes a diagnózisalkotás, azaz nem lehet teljes bizonyossággal kimondani, hogy valaki ebben a személyiségzavarban szenved. A másik fontos megállapítása, hogy a börtönökben az antiszociális személyiségzavarnak mindenütt nagy prevalencia értéke van. Azaz a börtönök lakóinak túlnyomó többsége személyiségzavarban szenved, ami azt jelenti, hogy valamilyen szinten elvileg gyógyítható lenne.

Itt fontos kiemelni, hogy ennek az a megállapításnak mi lehet az etikai következménye. Amennyiben a pszichopaták valóban beteg emberek, kétessé válik, hogy a börtönben van-e a helyük. Mivel a börtönlakók és a bűnözők többsége antiszociális személyiségzavaros, a börtönök szinte kiürülnének, ha csak „egészséges” bűnelkövetők kerülnének a rácsok mögé. Ennek az a folyománya, hogy a börtönökben be kellett vezetni a kezelést, mint valamilyen szintű beavatkozást, valamint az oktatást és a képzést, mint felzárkóztatást. Ez volt a büntetés-végrehajtás hatvanas évekbeli paradigmaváltása. A kilencvenes évek végétől azonban újabb kezelési irányzat bukkan fel a börtönökben: a gyógykezelés és a gyógyszeres kezelés. A gyógykezelés csak akkor működhet kiegyensúlyozott módon, ha a börtönegészségügy függetlenedik a börtön szervezetétől, ez azonban a börtön menedzsmentje számára veszteséget jelent, ugyanis a börtön személyzete civillé válik, azaz a pszichopátia-probléma végső soron a börtön demilitarizálódását táplálja.

Érdekes megállapítás, amolyan svéd csavar, hogy egyes pályaválasztási törekvések a pszichopatiás jellegű késztetések elkenésére szolgálnak. Ezt a freudi pszichológia szublimációnak nevezi. A pszichopaták erőszakosak, élvezettel aláznak meg másokat, felelőtlenek, kegyetlenek, képtelenek a szoros és tartós kapcsolattartásra. Számos kutató szerint sok van közülük katonai vagy börtönőri állásban, hogy törvényes keretek között élhessék ki garázda hajlamaikat. Ez a megállapítás nagyon markáns értelmet nyer, ha a tekintélyelv és a csoportnyomás szempontjából vesszük górcső alá. Több szociálpszichológiai alapkutatás bizonyította be, hogy az emberek engedelmeskednek a tekintélynek és a csoportnyomásnak zárt (kísérleti) helyzetben. Erre a legjobb terep a börtön. A tekintélyelvű börtönőrök rossz irányba befolyásolják a társaikat, és maga a gonosz szabadul el a börtönökben, ahogy ezt sok-sok filmben láthattuk. Zimbardo erről a jelenségről írta a Lucifer Effect című könyvét.

Döme László további fontos megállapítása, hogy a pszichopatákat nagyon nehéz kezelni, csak méltósággal és szinte végtelen türelemmel lehet náluk valamilyen eredményt elérni, továbbá az is nagy kérdés, hogy a pszichopaták kezelésébe a személyzet és az állam mekkora energiát tud fektetni. Ebben a pillanatban értünk el a társadalmi összefogás hiányosságához. Képtelenek az államok olyan intézményrendszert létrehozni, ahol az antiszociális személyeket kezelni tudnák. A kivégzések nem érték el a céljukat kétszáz évvel ezelőtt, mert nem volt visszatartó erejük, a börtönök egyre csak újabb bűnözői nemzedékeket termelnek, és intenzíven segítik elő a masszív gengesedést, azaz a további szociális exklúziót. Ennek az lehet az etikai folyománya, hogy a bűn mögött nem áll morális deficit, és a börtönökben nem erkölcsi értelemben bűnös emberek vannak, hanem csak olyanok, akik a jog szerint bűnösök.

A jog nyílván egyfajta formális egyezményrendszer, ami összetartja a társadalom szövetét, azaz aki jogilag bűnös, annak valóban a börtönben van a helye, máskülönben szétesne a társadalom. Más kérdés, hogy a börtön maga meddig lesz változatlan formában fenttartható, illetve, hogy a végrehajtó börtönőrök fejében mikor válik szét az erkölcsi és a jogi gondolkodás. Amint az utóbbi meg fog történni, az a börtönök végét fogja jelenteni, ugyanis egyikük sem lesz hajlandó bemenni a börtönbe dolgozni, ahol gonosz emberekkel csak gonosz módon lehet bánni.