2009. december 22., kedd

Jock Young alaptézisei 4. - A decentráltság



Jock Young decentráltság tétele szerint, a bűnüldözési igazságszolgáltatási rendszer nem a bűnözés elleni harc frontvonalán helyezkedik el, hanem a jóval nagyobb kiterjedésű társadalmi kontroll rendszerének kisebb része, ezért a civil társadalom informális (avagy immanens) normáitól függ.
Alapvető tétel ez, azt is jelenti például, hogy nem csak a börtön az, ami elzárja a fogvatartottat a társadalomtól, hanem mondjuk a szegregált oktatás is. Másik példa, hogy nem csak a rendőrség üldözi az úgymond bűnözőket, hanem számos olyan társadalmi folyamat áll a háttérben, ami először a profi bűnözők markába, majd a rendőrség védelme alá tereli a deviáns személyeket. Maradva ennél a példánál: a hajléktalan koldusok állítólag egy maffia irányítása alatt állnak, és tejelniük kell a nagyfőnöknek. A hajléktalanságnak olyan társadalmi okai vannak, mint a munkanélküliség, a gazdasági válság, a társadalmi krízis, a szociális háló lyukai, a szociális munka morálja, a köztisztaság, a közterületek használata, a hétköznapi társadalmi interakciók általános jellege (elmegyünk a földön fekvő ember mellett), és még sorolhatnánk.
Példa lehet az igazságszolgáltatás nem-frontvonalbeliségére a tűcsere-szolgáltatók tevékenysége, hiszen ki más lenne a frontvonalban, ha nem a narkógettóban is munkát vállaló segítő?
A fenti falfirkán is számos példát láthatunk a társadalmi immanens kirekesztésre. Ilyen a szleng használata. A tolvajnyelv azért is nagyon érdekes, mert a deviáns személy nincs tudatában annak, hogy a szavainak van egy másik, a társadalom szélesebb köreiben elfogadott jelentése is (1), hogy a szavai értelmének az állam is más nyelvi és fenomenológiai alakot ad (2), és - talán ez a legfontosabb -, hogy az általa használt szavak leegyszerűsítik, érthetőbbé teszik a társadalmi valóságot (3).
1. buktam = valaki megbukik egy tantárgyból, valaki felbukik, de a bűnöző életvitelű személy ez alatt még nem is a rendőrségi elfogását érti, hanem a börtönbe kerülését.
2. pitibe, gecibe = hiábavalóságba, a nélkülözésbe, a csóróságba, azaz a szabadságtól való megfosztottságba
3. tököl = ez a szó azt jelenti, hogy a személy fiatalkorúként került először börtönbe. Erről a jelenségről könyvtárnyi szakirodalom szól, a tudósok, vagy akár a bloggerek is csűrik-csavarják a szavakat, cikkeket írnak, de nem értik meg a "tököl" szó igazi jelentését, csak kapisgálják valamelyest.
A képen láhatjuk a popkultúra mindent befogadó jeleit (2Pac, West Side), és azt, hogy a fogvatartott ezzel etnikai szinten azonosul (a Raffael gyakori roma név), de tudni kell azt is, hogy a popkultúra elfogadó hozzáállása mögött és mellett mély társadalmi elutasítás áll. (Vájtfülűeknek: R. K. Merton tanai a strukturális elutasításról).

2009. december 21., hétfő

Jock Young alaptézisei 3. - A bűnözés eredete



"Tiszta koporsó ez a hely, így még nem recsegtem, mint most, pedig voltam már fogdán." - állítja magáról az a személy, aki egy magyar - egyébként használaton kívüli - börtönépület fogdájában töltött valaha pár napot. A bereccsenés avagy recsegés ugyanaz, mint a bekattanás vagy kiakadás, csak valahogy mégis arra utal a speciális elnevezés, hogy az illető folyamatosan kiakadás állapotában van, és azért "recseg". Általános értelemben a rabok a "recsegés" szót talán a hipervigilanciára értik, amikor az ember vegetatív szinten produkál tüneteket a stressz miatt, és rendkívül éberen figyel, szinte minden helyről veszélyt észlel. (Erre sajnos a hazai és a svéd börtönökben a leggyakoribb, rosszul alkalmazott ön-gyógyszerezés a benzodiazepin visszaélés.) Talán ahhoz lehetne hasonlítani, ha egy teljesen kezdő sielőt egy hegycsúcsra tennénk, ahonnan csak fekete, azaz a legnehezebb pályán jöhetne le. Persze a rabok a fogdán (a fegyelmi elkülönítő helyiségben) leginkább azon agyalnak, hogy mi vezetett el eddig, milyen körülmények és történések kellettek ahhoz, hogy a jelen állapotukba kerüljenek.
Jock Young szerint erre a kérdésre nincsen válasz. A bűnözés eredete tézisében azt állítja, hogy a bűnözésnek nincsen eredettana, mert ugyanaz a cselekedet teljesen más körülmények között máshol is létrejöhet. Egy sorozatgyilkos például lehet egy pszichopata szörnyeteg is, ahogy azt a filmekben árbrázolják, de egyes országokban ugyanígy gondolhatnak a bombát kidobó repülőgépek pilótáira is.
Ilyen szempontból J. Young tehát vitába szállna azzal az állítással, hogy valaki a cigány származása miatt lett bűnöző, de azzal az állítással is, hogy valaki a társas közegben tanulta meg, hogy hogyan kell bűnözni.
Kábítószerügyi szempontból is érdekes ez a tézis, hiszen tudjuk, hogy a kannabisz használata egyes hindu vallási rituálék része, a világ már részeiben pedig büntetendő.

2009. december 14., hétfő

Jock Young alaptézisei 2. Súlyosság



A börtönben eltorzul a külvilág, ahogy ez a Magyarország térkép is mutatja, de ehhez képest vajon a külvilág mennyire torz valójában?

Súlyosság

J. Young szerint a bűnözés a társadalmi berendezkedés (struktúra) eredménye, és a hatalommal bírók bűncselekményei sokkal súlyosabb következményekkel járnak, mint a szegények által elkövetett bűncselekmények.



Többség által okozott társadalmi kár 100 millió, kisebbségi kár 1 millió

Egy közlekedési vállalatnál kifizetett végkielégítések körüli botrányok társadalmi kára százszor annyi, mint egy falopásos bűncselekmény által okozott kár. A falopás esetében a hasznon körülbelül ezerszer annyi ember osztozott, mint a végkielégítéseknél. Szinte biztos azonban, hogy a fatolvajok fognak börtönbe kerülni. A kábítószerrel kapcsolatban ugyanezt mondhatjuk el: nagyobb anyagi haszonnal járó kábítószer-bűncselekmény akár terrorizmushoz is köthető pénzmosáshoz kapcsolódhat, míg a kisebb súlyú rekreációs drogfogyasztás már-már elfogadott.

Jock Young alaptézisei 1. Önbeteljesülés



Jock Young talán a leghíresebb angol társadalomkritikus kriminológus. Télvíz idején a PhD munkám felé fordulok, és olvasgatom a cikkeit, de a blogra szándékozom feltenni néhány alaptézisét - amelyeket nem én találtam ki, de talán némi magyarázatot a börtönnel vagy a droggal kapcsolatban fűzök hozzájuk.

Az önbeteljesülés

Jock Young szerint a bűnözésről alkotott illúziók és sztereotípiák a vélekedések következtében valóra válhatnak, és önbetelejesítő jóslatokként működhetnek.
Nincs ebben a tézisben semmi új, hiszen a szociálpszichológia és a szociológia már régen foglalkozik az önbetelejestő jóslatok problémájával. Hogy miért lehet ez probléma? Elég a cigánybűnözés-paradigmára gondolni. Amit nagyon mondunk, az úgyis úgy lesz. Vigyázni kell a szavakkal, és a kutatási eredmények publikációjával is, az eredmények közlésével és magyarázatával is. A legnagyobb baj a félremagyarázással van, ami alig különbözik a demagógiától. Sokan mondják például, hogy a cigányok felül vannak reprezentálva a magyar börtönökben, mert sokkal jobban hajlamosak a bűnözésre, mint a magyarok. Az ilyen kijelentést tevők nem is értik, hogy miről beszélnek. Persze a későbbiekben J. Youngtól erre is magyarázatot kapunk (és olvashattunk sokat erről a témáról ezen a blogon is...). A bűnözés mint hajlam ideológiája, nagyon hasonlít az eugenika elvére, ami nagyon vészterhes, mert a hitleri Németország egyik vezérelve volt. A droggal kapcsolatos tévhitek közül talán a kapu-drog elmélet szerepelhetne itt iskolapéldaként.

2009. december 9., szerda

KV: Intézményesült stigmatizáló rendszer a hetvenes évek magyar börtöneiben

Hazánkban már a hetvenes évek végétől kivonták a forgalomból a csíkos rabruhát. A lenti képeken a fogvatartottak ilyen formaruhában láthatók. A ruházati stigmatizáció mellett a fogvatartottak osztályozása szinte csak a biztonsági szempontból történt meg. Az SZ betű szökést jelentett, az Ö önveszélyességet, míg a T támadót. Mint lentebb látható, voltak olyan fogvatartottak, akikre több ilyen címkét is ragasztottak. Az a fogvatartott, ki SZ, T vagy Ö betűt kapott az anyagába, KV-s lett, azaz különösen veszélyes.
Én magam is hallottam olyan fogvatartotti kijelentést, hogy "megint bebuktam, az asszony meg megcsalt, bennem volt az ideg rendesen, bereccsentem, behúztam, és rám tették a KV-t.". Ez azt jelenti, hogy a fogvatartott ismét bekerült az intézetbe, az asszony megcsalta, ideges volt, kikészült, felvágta az ereit, és ezért Ö-ként KV-snek minősítették, ami minden egyéb végrehajtási rezsimbe való kerülését megnehezítette, ugyanis ez volt akkoriban a hivatalosan megállapított börtönkasztok legalja.
KV-s minősítés a kilencvenes évek elejétől nincs a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben. Ezt megelőzően a fogvatartottak személyi lapjára piros betűkkel írták fel, hogy pl. "KV SZ-T", azaz különösen veszélyes. szökésre hajlamos és támadó.
Jellemző ez az akkori börtönstruktúra individuális beállítódására is, azaz a fogvatartott önmaga egyedül is létezni képes személy volt a rendszerváltás előtti börtönökben. Manapság már a rabok elsősorban valamilyen informális fogvatartotti csoport részekén definiálják magukat, nem mondjuk KV-sként.
Úgy tűnik tehát, hogy a stigmatizáció és a gengesedés egymással ellentétes előjelű folyamat a börtön valóságában.












2009. december 4., péntek

Üzenet a jövőbe, és üzenet egy másik világba


Köszönet a fenti képért kedves barátomnak, Obermayer Attilának, aki ezt a fotót egy magyar börtön padlásán készítette. A legrégebbi évszám, amit ki tudok venni a képen 1919, azaz egy kilencven éves falfirka valamilyen Péter nevű személytől, aki "Csókol" valakit, azaz üzen valakinek, talán a szerelmének, aki szinte biztosan nem olvashatta el ezt az írást. Érdekes, hogy ez az írás, most itt jelenik meg a weben, ország-világ szeme láttára. Vajon tudhatta-e az írás készítője, hogy a műve kilencven évvel később ilyen sorsra jut? Volt-e elképzelése erről a világról, amelyben mi élünk? Az üzenete valószinűleg nem találta meg az igazi címzettet, és jóval több ember olvasta el, mint azt a szerző gondolhatta volna. És nem is itt a weben olvasták el többen, hanem az a rengeteg személy, aki felülírta ezt a frikát, hiszen lehet látni az 1974-es évszámot is bevésve a falon.
Vajon mi a célja annak, hogy az elítéltek talán évente egyszer egy-egy falfirkával demonstrálják ezen a végképp eldugott helyen, hogy léteznek, és érzelmeik vannak? Fogvatartott ezen a helyen szökéskor és az esetleg felújítási munkák során tartózkodik, máskor szinte egyáltalán nem. A szökés rendkívüli és egyben ritka esemény. Valószínűleg egyik firka sem éppen a szökéskor keletkezett (bár hasonló jellegű firka is van a birtokomban ugyanerről a helyről), hanem talán pakoláskor, rakodáskor, amikor a felügyelet éppen nem volt jelen. A padláson ezek az emlékek azért maradnak meg ilyen sokáig, mert oda ritkán mennek az emberek, sötét van, és nem nagyon figyelnek az ilyen jelenségekre, vagy mégis?

2009. november 23., hétfő

Előadás a Rendőrtiszti Főiskolán 2009. november 25-én

Az angol nyelvű előadás letölthető itt:
A street art és a börtönfirkák összehasonlítása.

Szlovén és észt hallgatóimmal a Dob utcában és a Szimpla Klubban jártunk, ahol fényképeket készítettünk, és ezeket összehasonlítottuk a főiskolás hallgatóim által a hazai, és az általam a külföldi börtönökben lefényképezett falfirkákkal.

Előadás a Rendőrtiszti Főiskolán 2009. november 24-én

Természetesen az előadás ppt változata nem fedi le az egész mondanivalót.
program
előadás

2009. november 21., szombat

A cigánybűnözésről 4.



El lehet ezt hinni? A youtube-ra felrakott kis filmre érkezett egy indulatosnak mondható komment egy állítólag 19 éves felhasználótól, aki önmagát
lonSSdalezsolti-nak nevezte el, és az elmúlt napok során a következő megjegyzéseket tette más videókhoz:
"A Fidesz egy undorító mocskos zsidópárt úgy mint az MSZP és az SZDSZ!"
"Mocskos zsidók hulljatok halomra mind!
HOLOKAUSZT NEM VOLT, HANEM LESZ!!!"
"Mocskos buzi horn mész a szüleid után a Dunába! :)"
A negyedik komment a már hivatkozott videóhoz fűződik: "Fogyatékos videó".
Láthatjuk ismét sajnos, hogy a cigánybűnözés kifejezéshez az antiszemitizmus is társul.
A holokauszt nehezen magyarázható a pusztán tradicionális európai antiszemitizmussal, ahogy erről - többek között - Ali Rattansi is vélekedik a Rasszizmus - nagyon rövid bevezető c. könyve 59. oldalán. A holokausztnak ugyanis modern vonásai is voltak. Az első ilyen a nemzetállam létrehozása iránti igény. A másik a társadalomtervezés, amely arra irányult, hogy tiszta nemzet jöjjön létre, és hogy egyes társadalmakban hasznos emberek és paraziták is élnek. A harmadik az eugenika, amely elv szerint a zsidók, a cigányok, a homoszexuálisok és más deviációk nem asszimilálhatók a nemzetbe. Az antiszemitizmus tehát átitatódott a rasszizmussal.
Ezt az eszmeiséget tisztán látjuk sajnos a fentebb idézett négy hozzászólásban. Ha a felhasználó valóban 19 éves, akkor számomra elképzelhetetlen, hogy ilyen nézeteket önmagától szajkózna. Ha ennél idősebb, mondjuk harminc évesnél több, akkor arctalan, nem vállalja önmagát, azaz kiegyensúlyozatlan, és veszteségekkel teli, önmagában csalódott, indulatos ember. Mind a két variáció veszélyes. Nem kell ecsetelni, hogy miért.
A felhasználó neve is sokat sugall: lonSSdalezsolti. A két s betű nyílván a Waffen SS-t jelöli.A Lonsdale márkával kapcsolatban egyes politikusok úgy vélekednek, hogy a termékek viselői egyfajta időbombát jelentenek, azaz a társadalmi feszültség szításának szimboluma ez a brand.

Hogy miért kell erről a jelenségről a börtönblogban írni?
Azért mert a magyar börtönökben a romaság felülreprezentált, és a szakszerű munka végzéséhez elengedhetetlen a tisztánlátás.
Hogy a kérdés nemzetközi diplomáciai szinten is mennyire jelentős, arról itt lehet olvasni.

2009. november 19., csütörtök

Saját démon: psylocibin és börtön



Esettanulmányom alanya, akit dolgozatomban „Krisztián”-nak nevezek, 22 éves, első bűntényes fogvatartott, 5 hónapja tölti szabadságvesztés-büntetését, lopás, visszaélés okirattal, és visszaélés kábítószerrel bűncselekmények miatt. Várhatóan 2-3 éven belül szabadul, a pontos dátumot nem tudja még, mivel van egy folyamatban lévő ügye (lopás).
Krisztiánt a bíróság kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatás igénybevételére kötelezte, mivel fogyasztó volt, azonban az előzetes állapotfelmérés során függőséget nem állapítottak meg nála.

Krisztián aktuális élethelyzeti nehézségeivel kezdte: mi zavarja mostanában a börtönben.
Fő panaszként említette, hogy elhelyezési körletén nem találja meg a hangot elítélttársaival, szeretne egyszemélyes elhelyezésbe kerülni, mert nem akarja felvenni a „börtönstílust”, őt nem érdeklik a többiek. Konkrét konfliktusról nem számolt be, csak enyhébb feszültségről, szorongásról.
Krisztiánt zavarja, hogy azt vette észre, hogy börtönbe kerülése óta (5 hónapja) folyamatosan romlik koncentrációs képessége és memóriája. Emiatt is szeretne egyedül lenni a zárkában, hogy saját magával foglalkozhasson, azt olvashasson és úgy nézhessen tv-t, hogy ő szeretne. Pszichológushoz is fordult amiatt, hogy úgy gondolja, egy-egy „tartalmas, értelmes beszélgetés” elősegíti, hogy „ne süllyedjen le a börtön szintjére” (saját megfogalmazása).
Kábítószer-problémáját olyan szinten hozta elő, hogy ugyan rendszeresen fogyasztott kábítószert (az anamnézisen részletesen kitérek rá), de maga a fogyasztás nem jelent számára problémát, csak az, hogy kábítószer tartása miatt ítéletet kapott.
Újabb keletű problémája, hogy munkahelyén (nádszövő üzem) nehezen jön ki a munkáltatójával, úgy érzi, a munkáltató nem kedveli őt, ezért ahol tud, valamilyen gondot okoz neki. Munkahelyet szeretne váltani.

Krisztián 1985-ben született, édesanyja adminisztrátor, édesapja szíriai állampolgár, villamosmérnök, tanulmányainak egy részét Magyarországon végezte, ekkor ismerkedett meg Krisztián édesanyjával. Édesanyja korábbi élettársi kapcsolatából Krisztiánnak van egy féltestvére, 3 évvel idősebb nővére, vele nem tartja a kapcsolatot, úgy nyilatkozik, hogy teljesen mások.
Amikor Krisztián 2 éves volt, édesapjának vissza kellett települnie Szíriába, édesanyja viszont nem akarta elhagyni az országot. Annak ellenére, hogy Magyarországon maradt, gyermekeit nem ő nevelte: Budapestre ment dolgozni, Krisztián és nővére pedig anyai nagyszüleivel maradtak, és 9 éves koráig többször költöztek Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sopron és Sümeg között. Nagyanyja hamarosan meghalt, taxisofőr foglalkozású nagyapjukkal maradtak.
Bár gyermekkorát Krisztián nem érzi boldogtalannak, máig erősen kötődik nagyapjához, nem érti, hogy hagyhatják el a szülők gyermekeiket. Ő maga, bár saját bevallása szerint is meglehetősen felelőtlen életet él(t), ezt az egyet sohasem akarja megtenni, addig nem akar gyermeket vállalni, amíg nem teremti meg számára a biztos körülményeket. Bizonytalan családi helyzete, és annak lehetséges következményei leginkább a jelenlegi időszakban kezdték foglalkoztatni. Identitása bizonytalan: „Inkább apám vére vagyok…..de én nem hagynám el a gyerekemet”
Az általános iskolát BAZ megyében kezdte, Sopronban fejezte be, tanulmányi problémái nem voltak, magatartásával azonban folyamatos gondok jelentkeztek. Nem tudott nyugodtan ülni, magatartásával zavarta a tanítást, emiatt azonban szakemberhez, nevelési tanácsadóba nem küldték.
Gimnáziumba nagyapja tanácsára Sümegre jelentkezett, amely állítása szerint elég erős és jó nevű gimnázium. Kollégistaként azonban nem törődött a tanulással, amennyi időt csak tudott, az iskolán és a kollégiumon kívül töltött barátaival (csavargás, szórakozás). Hat tárgyból megbukott, osztályt nem ismételt. A gimnáziumot abbahagyta, és a nyár végén ifjúságpszichiátriai osztályra került (Győr, 15 éves korában), amit elmondása szerint nagyapja „intézett” neki. Az okok: hazaköltözését követően viselkedési problémái odáig fajultak, hogy ablakokat tört be kővel, szögeket szórt a gépkocsifeljárókra, a meredek hegyoldalakon és utcákon száguldozott lefelé biciklivel. Nagyapja nem tudta, mit tegyen unokájával. Elmondása szerint kb. két hónapot töltött kórházban, gyógyszerrel kezelték és csoportterápiás üléseken vett részt.
Egy év kihagyás után 16 évesen Győrben elkezdett egy épületburkolói szakmunkásképző iskolát. A szakma érdekelte, de egy verekedés miatt (amit ő nem gondolt komolynak) a 3. év után kicsapták, így a 4. osztályt nem végezte el, tanulmányai ismét megszakadtak.
A droggal először 16 évesen, a szakmunkásképző iskola első évében került kapcsolatba, barátaival próbálta ki a marihuánát. Ezután kb. 1 évig hétvégi fogyasztó maradt.
17 évesen fogyasztott először speedet és ecstasyt, majd 21 éves koráig (ekkor barátaival Hollandiában nyaralt) az intravénás heroinhasználaton kívül csaknem minden kábítószerrel kapcsolatba került. Rossz élményt csak a psylocibin tartalmú gomba, valamint az inhalánsok okoztak Krisztiánnak. Droghasználó életmódja ellenére biztos benne, hogy nem veszti el a kontrollt. Börtönbe kerülése előtt folyamatosan, rendszeresen fogyasztott kábítószert.
Az alkoholt károsabbnak tartja. Első, és egyben küszöb feletti fogyasztása nem egészen 14 évesen volt, amikor elkezdte a gimnáziumot, szinte semmire sem emlékszik, csak arra, hogy utána nagyon rosszul volt. Alkohol ezután csak alkalmanként, barátokkal ivott (1-2 sör), kivételt képez második küszöb feletti fogyasztása: 18 évesen a Budapest Parádén drogot és alkohol is fogyasztott, szinte öntudatlanul kifeküdt az út közepére, és elütötte egy autó. Alkoholt azóta elmondása szerint nem fogyasztott.
20 évesen élelmiszer-eladói OKJ-s képesítést szerzett.
Már a szakmunkásképző iskola mellett is vállalt alkalmi munkákat, valamint annak megszakítása és börtönbe kerülése között is szinte folyamatosan dolgozott, pl. építkezéseken.
Egy bejelentett munkahelye volt, 6 hónapig betanított munkás volt egy gyertyagyárban. Úgy emlékezik vissza, hogy az építkezéseken sokszor volt drogos állapotban, akkor csak szemlélődött, semmire sem tudták használni.
Rendszeres droghasználata, valamint a szerek iránti sóvárgása következtében keresete nem fedezte szükségleteit, így különböző bűncselekményeket követett el, főként besurranásos lopásokat, valamint kis mennyiségben ugyan, de kereskedett a kábítószerrel, hogy saját adagjának költségét „kitermelje”.
Ezen kívül elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a jó és stílusos megjelenést, ezért rengeteget költött ruházati cikkekre és illatszerekre.
Ahogy fentebb említettem, 21 éves korában kb. egy hónap időtartamra Hollandiába utazott barátaival, ahol kipróbálta a meszkalint, a psylocibin tartalmú gombát, valamint az általa eddig ismert kábítószerek használatát folytatta. Az utazás álomszerű számára, szívesen élne Hollandiában.
Hazaérkezést követően hamarosan elkapták (egyik lopása alkalmával), és börtönbe vonult.
Baráti kapcsolatairól elmondta, hogy 4 jó barátja volt, az utóbbi időben kettő, de ők tartoznak neki, és a kapcsolatot megszakították vele. Elmondta, hogy nincs is szüksége rájuk, mégis van valamilyen hiányérzete, amit bővebben nem tud kifejteni, egyszerűen nem esik jó neki, és ez valamennyi dühöt is okoz neki.
Párkapcsolatai: elmondása szerint 15-16 éves korától mindig volt barátnője. Élettársi kapcsolatban, albérletben élt 3 évig egy lánnyal, akivel nem szakítottak, amikor bekerült a börtönbe. Úgy gondolja azonban, hogy egyiküknek sem jó, hogy ő börtönben van, így nem igazi a kapcsolat. Ezen kívül úgy érzi, már nem szeretik egymást eléggé, erősen gondolkodik a szakításon.
Jelen pillanatban legerősebben nagyapjához kötődik, aki amennyire tudja, támogatja börtönben lévő unokáját. Krisztiánnak úgy tűnik, egyedül nagyapja felé van bűntudata, tudja, hogy hallgatnia kellett volna rá, és végig kellett volna csinálni a gimnáziumot (saját megfogalmazása szerint: „lehet, hogy már főiskolára járnék…”)
Krisztián nem tud róla, hogy a családjában valakinek alkohol- agy drogproblémája lett volna. Édesapja családját egyáltalán nem ismeri.

Krisztián problémájának megközelítése nehéz kérdéseket vetett fel, mivel ő maga nem tartja súlyosnak drogproblémáját, de a beszélgetés során körvonalazódott, hogy feszültségei, szorongásai, interperszonális problémái okként vagy következményként valamiféleképpen a kábítószer-használathoz kötődnek.
Jelenleg elterelésben, azaz kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatásban vesz részt. Annyit megfogalmazott, hogy úgy érzi, szüksége lenne további segítő, konfliktuskezelő, problémamegoldó foglalkozásokra, hogy kikerülve „normális” életet élhessen, családot alapíthasson. Miután ezt kifejezte, elgondolkodott, és hozzátett: „bár…már döntöttem. Börtönt soha többet. Ha kapok segítséget, ha nem, nem akarok bűnözésből élni. Fiatal vagyok, és még akkor is az leszek, amikor kikerülök....ez nem az én világom!”

Krisztián problémabelátása a droghasználattal kapcsolatban alacsony szintű. Ugyan elismeri, hogy nem élhet felelősségteljes életet, ha fojtatja droghasználó életmódját, biztos benne, hogy képes kontrollálni droghasználatát, nem rabja a kábítószernek. Ez a hiedelem gátolja abban, hogy eldöntse, hogy végleg abba akarja hagyni, úgy gondolja, valamennyi drog természetes része az életnek.
Segítséget vár, de problémája súlyosságát nem látja be. Nehézségek esetén hajlamos a könnyebb utat választani, figyelmét elterelni.
Értékrendszere bizonytalan, ami jelentős mértékben befolyásolhatja személyes hatékonyságát, beállítottságát, életvitetét.

Az elterelés eddigi foglalkozásai során tudatosultak benne droghasználó életmód hátrányai. Hosszú távú cél: megfelelő feszültségcsökkentő és problémamegoldó stratégiák kialakítása. Ez elsősorban szabadulását közvetlenül megelőző, illetve azt követő időszakban lesz nagyon lényeges, amikor megnő a visszaesés veszélye azáltal, hogy bebörtönzése előtt életvitele középpontjában a drog állt, tevékenységei e köré szerveződtek. A szabadsággal újra megjelenik az az időintervallum, amit nevezett korábban droghasználattal töltött ki. Fontos lenne számára új, számára értékes, érdekes tevékenység ill. társaság keresése, ami kitöltheti idejét.

Tellesz Endre

2009. november 17., kedd

"Mi voltunk a császárok a szinten"


A dolgozatomat egy olyan elítéltről írtam, aki a börtönbe vonulás előtt alkoholista volt. Már akkor tudtam, hogy ő lesz az esettanulmányom alanya, amikor megkaptuk a feladatot. Az egyik legproblémásabb fogvatartott az intézetben, nekem is volt már szerencsém egy kényszerintézkedés alkalmával fellépni ellene. A feladat elkezdése előtt felvettem a kapcsolatot a börtönpszichológussal, valamint az elöljárókkal. A pszichológussal megbeszéltem a dolgozat témáját és segítséget kértem tőle, hogy amikor a fogvatartottal beszélek, legyen jelen és korrigálja munkámat.
Az elítélt a 70-es évek közepén született Budapesten. Szüleit nem ismerte, anyja a szülés után eldobta magától (,,magamra hagyott az a kurva! Magamra maradtam.”) - a fogvatartott szavaival idézve. Gyermekotthonban nevelkedett. Mesélt a folyamatos harcokról odabent, elmondása szerint a börtönben jobb, mint ott. Tizenhat éves korában rablás és súlyos testi sértés miatt a Tököli Fiatalkorúak Börtönébe került. Ott barátokra talált: ,,Hamar beilleszkedtem. Nem volt gond nekem, mert már éltem rosszabbat Hűvösvölgyön. Pár hónap után mi voltunk a császárok a szinten. Életem legjobb két éve volt.” Szabadulása után alkalmi munkákból élt, majd Csepelre került ahol a kikötőben targoncakezelőként dolgozott. Itt ismerkedett meg élete szerelmével is, aki miatt később alkoholproblémái kezdődtek. Három évig élt együtt élettársával, miután a nő kiment külföldre dolgozni. Elmondása szerint nem éltek jól, és nagyon földhöz vágta, amikor a nő elhagyta. Teljesen a padlóra került, amiért másodszor hagyta el egy nő. Először magát vádolta, amiért nem tudta megteremteni azokat a szükségleteket szerelmének, amiket igényelt volna. Ezek után elkezdett inni. Eleinte hetente párszor itta le magát, később viszont minden nap részeg volt. Munka után mindig a kocsma volt neki az első. Volt, hogy napokig nem evett és ez miatt sokat került kórházba. A pénzt, amit megkeresett egyből elitta, így hamarosan nem tudta fizetni a rezsiköltségeit és kikapcsolták nála az áramot és a gázt. Sokszor hetekig tekergett az utcán és onnan járt be dolgozni, mivel az aluljárókban melegebb volt, mint a lakásában, amit később el is vettek tőle. Hamarosan a munkájából is kirúgták alkoholproblémáira hivatkozva. Pár hónapig hajléktalanként élt, és a szükség rávitte arra az elhatározásra, hogy kirabol egy boltot. Szerencsétlenségére egy olyan vegyeskereskedést választott ki célpontjaként, amit egy hónappal előtte ugyancsak kiraboltak. Az agresszív fellépése, ezért egyből reakciót váltott ki a tulajdonosból és elmondása szerint rátámadt. Dulakodni kezdtek és előkerült a jelenlegi fogvatartottunk zsebéből egy kés. Többször hasba szúrta a tulajt, de a szemtanúk egyből riasztották a rendőrséget. A legironikusabb az egészben, hogy csak italt akart rabolni. Hamar elkapták a járőrök és emberölési kísérlet, súlyos testi sértés, valamint rablás vádjával állt a bíróság elé. Előzetes letartóztatását a Venyigén töltötte. A bíróság 6 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. Büntetését 2004-ben kezdte meg a ***-ben. Problémái igazán ekkor kezdődtek. Folyamatosan feszült volt az alkoholhiány miatt, emiatt nagyon gyorsan kilehetett hozni a sodrából, amik fegyelmi eljárások sorozatához vezetett. Nehezen tudott beilleszkedni, mindenki tartott tőle, zárkáról-zárkára helyezték balhéi miatt. Szinte minden hétfőn kivizsgálásra szállították az IMEI-be. Nem egyszer a felügyeletre is rátámadt, ezért már három esetben indítottak ellene hivatalos személlyel szembeni erőszak miatt eljárást. Ezek még plusz éveket jelentettek számára. Egy ilyen eset miatt kellett nekem is eljárnom ellene. Körszállításra indultunk, már a rabokat bilincseltük, amikor rá került a sor. Kollegám szemben állt vele a másik kollegám pedig meg akarta motozni közben. Amint rá akarták rakni a bilincset, egyből könyökkel a felügyelőre fordult. Nem találta el, viszont négyen kellettünk ahhoz, hogy lefogjuk és megbilincseljük.
Folyamatos pszichológiai kezelések alatt áll jelenleg is. Állandóan nyugtató hatása alatt áll. Panaszai nincsenek, csak a dührohamok alapján kezelik. A pszichológus elmondása szerint egy nagyon könnyen kezelhető fogvatartott, mindent elsőre megcsinál a felügyeletnek, soha nem panaszkodik, csak néha elszakad nála a cérna, és ez keveri sorozatosan bajba. A zárkatársai nem értik a természetét, úgyhogy nem is kommunikálnak vele. Véleményem szerint ez lehet az egyik legnagyobb probléma. A többi fogvatartott antiszociális fellépése vele szemben. Arra kéne sarkallni a zárkatársait, hogy próbáljanak hozzá közeledni, alakítsák ki maguk között a kommunikációt. Sajnos ez az, amit nem lehet elvárni a raboktól, hogy abban a világban ahol drasztikus íratlan szabályok működnek az elítéltek között, és ha megszeged a szabályt azonnal erőszak a következmény szankcióként, ilyen követelmények mellett még egy pszichés zavarokkal küszködő, labilis természetű személyt pátyolgassanak. A börtönpszichológusok feladata lenne az, hogy valamiféle ráhatást gyakoroljanak a többi rabnál az interakció és a kommunikáció kialakítása érdekében.
A vizsgált fogvatartott további börtönbüntetése, ha ilyen problémák útján fog beteljesülni, akkor nem sok javulást látok nála se a büntetés alatt, sem a szabadulása utáni szabad életben. Abban az esetben, ha a személyiségi javulás esélye nem áll fenn, akkor lehet számolni egy öngyilkossági kísérlettel, vagy rosszabbik esetben egy eredményes önakasztással is. Szabadulása után valószínűleg javulhat a helyzet, ha talál magának egy lelki társat, ami nagyon nehéz lesz számára. Úgy gondolom, hogy ennek a személynek egy olyan ember társaságára van szüksége, aki felkarolja és kisegíti a társadalmi beilleszkedés kudarcaiból. Valószínűleg szabadulása után az első dolga az alkohol újbóli ,,megismerése” lesz, ami megint sorozatos erőszakos cselekményekhez, bűncselekményekhez vezethet. Én úgy vélem, ha ez az ember nem kap komolyabb pszichológiai kezelést, szabadulása után veszélyes lesz a társadalomra, valamint önmagára. Ugyan olyan szinten lefogja vezetni a feszültségét más személyeken, ami számára ugyancsak bűncselekmény elkövetése lesz, és ezáltal vissza fog kerülni abba a közegbe, ami kiváltotta belőle a legősibb ösztönt, az agresszivitást.
A pszichológusoknak többet kéne a fogvatartott szociális beilleszkedésén dolgozni, mivel amint az életrajzából is kiderült; nem képtelen a szocializációra, mert Tökölön már sikerült neki. Jelen pillanatban nála csak akadályozó tényezők állnak fenn, mint például az alkohol hiánya, nem érzi magát értékes embernek, valamint a kudarcokat nem tudja feldolgozni és ilyenkor depresszió alakul ki nála. Ezeket a problémákat kiküszöbölve segíteni lehetne a beilleszkedését. Több idő és sokkal több türelem szükséges ennek az emberi léleknek a megfejtéséhez, és gyógyításához.

Készítette: Brodmann Ákos bv. tőrm.
levelező tagozatos hallgató

2009. november 13., péntek

10 börtönfilm a filmvilág blogon


Fentebb a Te kint tett c. festmény, egy fogvatartott alkotása a Szegedi Fegyház és Börtönből. A börtönről szóló filmek vajon a valóságot ábrázolják? Vagy csak a művész elképzelését a börtönről? Vagy a piac törényei szerint - az eladhatóság jegyében - lényegesen eltorzul a börtön valósága a filmvásznon? Nagy kérdés ez. A film és a börtön szempontjából egyaránt. A film hitelét veszti, ha suta módon ábrázolja a börtönt, a börtön meg még jobban a senki földjévé válik, ha még a művészek sem értik meg. Értő bejegyzést olvashatunk a Filmvilág blogján itt.

2009. november 10., kedd

Börtönvénusz a nyolcvanas évekből


A fenti kép egy elhagyott magyar börtönben készült (ilyen is van!). A kép alján látható, hogy az utolsó firka talán 1991-ből származik. A flickr fotós megosztón (ahol egyébként nekem is van photostreamem...) sok képet lehet látni elhagyott börtönökről. Ezek a helyek tényleg kisértetiesek. Szinte kézzel fogható a sok szenvedés, a ki nem mondott sérelmek, a megbúvó durvaságok. Szinte hallani lehet az egykori fogvatartottak lépteit. Érezni lehet azt a törekvést, ahogy valaki a körleten menő akart lenni, csak azért, hogy ott, a jelenben birtokoljon pár négyzetmétert, pár röpke évig. Aztán talán szabault az a személy, aki akkor menő volt. Annak is már huszonéve talán. Most meg itt járkálunk az elhagyott börtönben, és arrébb rúgunk egy poros és pókhálós villanykörtét, és azon gondolkodunk, hogy bizony mennyire mulandó az emberi élet, és milyen gyarló tud lenni az ember, mennyire nagyravágyó. Aztán persze megnézzük a firkákat is a falakon, és rájövünk, hogy ezeknek a nevetségesnek tűnő sitiprinceknek is voltak érzései, hiszen ők is meztelen nőket véstek az ajtóra, ahogy fentebb is látható. Ők is szerelmesek voltak, őket is várta talán kint valaki. Vagy éppen senki sem várta őket, és annyira szánalmas életük volt, hogy csak a benti kegyetlenkedések jelentettek számukra örömöt. A börtönfirkák olyan lelkek lenyomatai, akik nem voltak méltóak arra, hogy hétköznapi életet éljenek a többségi társadalomban. Mivel mindez a nyolcvanas években történt, ők nem voltak ügyfelek, bloggerek, sziget fesztiválra járók, nem tudták, hogy mi az az extasy tabletta, nem ismerték a rivotrilt, nem tudták, hogy mi az a plazma tévé, hogy mi az az EU. Azaz az érdekes, hogy az előbb felsoroltak közül egyedül a drogok (ex, rivó) jelentik azt a dolgot, amivel egy mai átlagrab az életében valóban találkozott. Mintha társadalom az időben is elhúzna a rabok mellett, avagy felett.

2009. október 28., szerda

A cigánybűnözésről 3.



Korábban már ezen a blogon is foglalkoztunk a cigánybűnözéssel. A youtube-ra felrakott videó alá változatlan mennyiségben érkeznek a kommentek.


Akkor most cigányzene sincs?
Csak mert nem minden cigány zenész...
Vagy akkor most is tévedek mi?
Gondolom még senkit sem akartak megölni a nagy antirasszisták közül a cigányok fényes nappal az utcán?
És gondolom nem vitték el fél évente a tárcáját az összes iratával...
És szerintem valami családi házban laknak egy olyan vidéki kisvárosban ami még cigányt se látott.
A fenti vélemény a halmazelmélet szempontjából próbál analógiát vonni a zenészcigány és a bűnöző cigány mint jelenség között. Ezek után a kommentelő ismét csak a sejtéseit közli.

Könnyű úgy védeni őket úgy, hogy nem ismeritek a rossz oldalukat.
Sokkal nehezebb a cigány barátom szemébe mondani, hogy szerintem van cigánybűnözés, mikor ő egy becsületes és rendes ember.
És érdekes, ő egyet ért velem cigány létére. De itt a nagy antifasiszták majd megmondják a rózsadombról, meg a bűntől elszigetelt vidéki házaikból.
Hányinger keringet, amikor valaki nem akarja megoldani a problémát, hanem fajivédelmi kérdést csinál belőle.

A kommentelő tovább folytatja, de a gondolatmenet végén kifejti, hogy szerinte meg kellene oldani valamilyen szinten a problémát.

A börtönök statisztikái mást mutatnak. Fel kéne már ismerni, hogy a probléma létezik, és nem azon vitatkozni, hogy nevezhető-e cigánybűnözésnek. Felőlem hívjátok a rózsa tövisének, de akkor is van, és meg kell szüntetni!

A fenti állításban szerepel a statisztikára való utalás. Tény, a romaság hazánkban felülreprezentált a börtönökben, azonban ebből nem következik, hogy van cigánybűnözés. Olyan a gondolatmenet, mint a kreacionizmus, azaz a makacs, minden racionális logikát semmibe vevő állítás, hogy isten teremtette a világot. Ha új természettudományos érv lát napvilágot, ami cáfolja a teremtéselméletet, a kreacionisták egyből kiforgatják, és azt állítják, hogy ez is isten csodálatosan titokzatos műve. Ebből a nézőpontból közelítettem meg a cigánybűnözést.
Tovább.

2009. október 27., kedd

2009. október 26., hétfő

Egy idegen hazánkban (hallgatói esettanulmány)


A fogvatartott, akiről írok, - nevezzük **-nak - egy másik előzetes házból került a mi Bv. intézetünkbe. Végzettsége szerint kereskedelmi üzletvezető. A bűncselekmény, amivel gyanúsítják, lopás, kábítószerrel való visszaélés, állampolgársága *****. Nőtlen, családja nincsen.
Az anyagát megismerve és beszélgetve vele a következőket gondolom erről a fogvatartottról, és a börtön lehetőségeiről a hozzá hasonló esetekben.
A fogvatartott állítása szerint korábban Kambodzsában szolgált katonaként. Panaszként a következőket mondta: az orvos által engedélyezhető gyógyszer nem hat eléggé, nem tud eleget pihenni, napok óta nem tud aludni, csak pár órát. Kambodzsában katonaként megélt események miatt pszichológus szakorvos által felírt gyógyszereket szedett, amit itt szakellátás hiányában nem kaphat meg. Az átélt események hatása még most is nyomasztja, és tart attól, hogy korábbi gyógyszerének megvonása hatására, a kimerültség és a feszültség miatt nem más, hanem maga ellen fordul, mert egy idő után nem tudja kontrollálni cselekedeteit.
Hangulata feszült, nyugtalan. Állapota elkeseredett, beszélgetés közben a feszültség hatása jelentkezett viselkedésén. Fokozott felügyeletet és odafigyelést kíván. Kapcsolattartásra a befogadása után nem jelölt meg senkit, később szüleivel tartja telefonon a kapcsolatot. A ***** királyság nagykövetségét kérte, hogy látogassák meg. A **** tiszteletbeli konzul vállalta, hogy eljön és átbeszéli a fogvatartott gondjait, problémáit. A beszélgetés megtörtént és csomagot is kapott.
A fogvatartott rövid idő alatt szépen megtanult magyarul, már megérteti magát, el tudja mondani kérelmeit. Sajnos idővel a testvére egészségügyi állapotáról rossz hírt kapott, és ez rontott hangulatán. Feszültségről, alvászavarról és erős szorongásról számolt be, amit viselkedése is alátámasztott, valamint labilitása érezhető volt hangulatában is. Agressziókezelése bizonytalanná vált, ami stressz hatásától persze lényegesen romolhat. Családi problémái miatt ventillációra került sor. Alvásproblémáinak megoldására gyógyszeres kezelést kapott. Állapotára szeretne mielőbb megoldást találni, szakorvosi gyógyszerelése az ****-be történő előjegyzéssel lenne megoldható.
A fogvatartott ittléte alatt kétszer volt fenyítve: verekedés, illetve szabad levegőn tartózkodás megzavarása címén. Jutalmat egy alkalommal kapott egyedi jó munkavégzés miatt.
Intézetünkben kábítószer prevenciós csoportba került. Elmondása alapján drogfogyasztása alkalomszerű. Hazájában pszichiátriai kezelésben is részesült.
Gyógyszeres kezelését Rivotril helyett Seduxen és Dormicumot szerekkel oldják meg, mindkettőtől feszült, nyugtalan. Véleménye szerint félnek tőle, és IV-es biztonsági csoportba teszik, hogy keveset mozoghasson.
Ez a fogvatartott első ránézésre jól szituáltnak tűnik, nem magas, és nem nevezhető kisportoltnak, átlagos megjelenésűnek mondható. Problémák csak hosszabb idő elteltével jelentkeznek nála. Véleményem szerint a fogvatartott gondjait a mi intézetünk nem tudja hatékonyan megoldani. Megőrzésre van ítélve, igazából kezelve nincsen.
Hiperaktív, személyiség-fejlődési zavar figyelhető meg nála, disszociális személyiség zavar.
Más állampolgárként eleve kiszolgáltatott egy magyar börtönben, anyanyelvén kívül ért németül és angolul is egy keveset. Sajnos nálunk még egy idegen nyelvű fogvatartott megértése is problémákba ütközött az elején. Amit mondott, kérdezett és kért a napi élet során, azt a kollégák időnként magyar válasszal és kézjelekkel intézték el. Amint jobban beszélt magyarul, verbálisan megfelelően irányítható volt. Többször találkoztam vele és tapasztaltam, hogyan kommunikál velem és kollégáimmal. A problémáit nem midig tudtuk megoldani, és úgy látom az orvosok sem a bajok gyökerét próbáltak meg megkeresni, hanem a tünetek enyhítésére és elnyomására törekedtek. Valószínűleg nem börtönközegben, hanem ott, ahol valóban kezelik, sikeresen meg lehetne oldani a problémáit. Más háborút megjárt embert is ki lehetett kezelni a sokkhatások okozta traumából.
A fogvatartott története nem ért még véget, mert amíg a mi „vendégszeretetünket” élvezi, a helyzetén nem tudunk változtatni. Labilis marad, időnként jobb, rosszabb lelkiállapotban. Viselkedése nagyon kiszámíthatatlan.
Remélem, a börtönviszonyok változásával ki tudjuk emelni a másként viselkedő embereket, és valós kezeléssel talán úgy kerülhetnek ki az intézetekből, hogy több esélyük van a normális életre.


Pintér József

2009. október 19., hétfő

Egy fogolyszökés története (hallgatói esettanulmány)


Egy történetet szeretnék elmesélni, ami 2007 őszén történt az intézetnél ahol dolgoztam. Egy fogolyszökés miatt elrendelt riadó okán siettünk hajnalban az intézetbe. Az eligazítás során elmondták a körülményeket és minden fontos információt. A szökésben lévő férfit mindenki jól ismerte. Kicsit ügyefogyottnak, de megbízható embernek tűnő személy már jó ideje élvezte az intézet vendégszeretetét. Egy külső munkahelyen dolgozott már nagyon hosszú ideje. Ez egy állattartó telep volt ahol gondozóként és éjjeliőrként végezte munkáját. Soha nem volt rá panasz, soha nem volt fenyítve, sőt sok-sok dicsérete volt. Szabadmozgóként jóval szabadabb mozgással és több kivívott bizalommal rendelkezett. Az i-re a pontot mégis az tette fel, hogy már nem volt sok hátra az ítéletéből. Úgy emlékszem, hogy kevesebb, mint fél évet kellett volna csupán eltöltenie a szabadulásáig. Mindenki számára az volt a leg érthetetlenebb kérdés hogy egy ilyen ember mi okból adja a fejét szökésre.
A rendkívüli esemény felszámolása alatt percről percre egyre világosabbá kezdett válni, hogy Károly (ahogy mindenki nevezte „Zsiguli”) valójában miért is tett így. Munkahelye átvizsgálása során előkerült egy búcsúlevél, ami nagyon gyászos hangvételűnek hatott. Ebben a levélben leírta, hogy szökésének a célja nem az, hogy hazamenjen, hanem hogy távol mindenkitől öngyilkosságot kövessen el. Mint már utaltam rá nem volt éppen műveltnek nevezhető és a levél is elég gyermetegnek tűnt, de senki nem merte félvállról venni a dolgot. Ahogy ilyenkor lenni szokott megindult a „hajtóvadászat” és felállt a zárás. Hideg szeles nap volt, igazán csípős volt a hajnal. Folyamatosan a fákat figyeltük mivel levelében utalt rá, hogy önakasztással fogja saját életét oltani. Én a zárásban vettem részt és felhívták a figyelmünket, hogy készüljünk fel mindenre, mert a levél alapján teljesen kiszámíthatatlan, hogy merre indult és hogy mi is várható tőle. A szökéséhez önmagának úgy próbált segítséget nyújtani, hogy a munkahelyén található, a munkáltatói szekrények egyikét feltörve civil munkásruhát szerzett. Ebbe átötözve indult útnak. Hosszas kutatás után a nyomára bukkantak, ami megint nagy meglepetést okozott az állománynak. A meglepetéshez több ok is hozzájárult. Meglehetősen nagy távolságot tett meg az intézettől. Öngyilkossági ígéreteivel ellentétben-életben, mi több civil munkavégzés közben akadtak a keresők a nyomára. Útközben betért a sörözőbe. A pultos elmondása szerint egy teljesen természetes ember benyomását keltette. Munkát keresett és ezért érdeklődött a csapostól. Ő vezette nyomra a kollegákat. Megtalálásakor a csapos által ajánlott juhászatban dolgozott. Bőszen takarított az egyik istállóban. Elfogásakor nem tanúsított semmiféle ellenállást, sőt meglepően nyugodtnak tűnt. A későbbiekben kiderült, hogy ez a juhászat börtönévei megkezdése előtt is munkahelyül szolgált számára. Elmondása szerint a szökése első órájában valóban végezni akart saját életével, de nem volt hozzá mersze. Felismerte, hogy nem fog tudni boldogulni és ezért lett a következő lépése a munkahelykeresés. Visszaszállítását és az esemény felszámolását követően több információt tudtunk meg az általa hagyott búcsúlevélből. Ebben a levélben leírta, hogy mennyire rosszul érzi magát a börtön falai között. Ennek több okát is kifejtette. Írt arról, hogy elnyomottnak érzi magát, mert minden zárkatársa és munkatársa bántja őt tettleg és verbálisan is nagyon sűrűn. Fizikumból és kiállásából adódóan homoszexuálisnak tartják és neki ez nagyon fáj. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amit a levele végén írt. Leírta, hogy az igazi okot a szökésre az adta számára, hogy amikor utoljára volt éjjeliőrként a munkahelyén, nem egyedül dolgozott. Ennek az volt az oka, hogy éjszakára segítségként vele volt egy fogvatartott társa is. Megírta, hogy ez a munkatársa az éjszaka folyamán sok sértegetés és kötözködés után leütötte, majd ezt követően megerőszakolta. Miután magához tért felfogta, hogy mi történt vele és ez lelkileg teljesen összetörte. Többek között ezért nem is, mert szólni a felügyeletnek.
A következő éjszakás szolgálatára már kész tervekkel vonult munkahelyére. Végigdolgozta az éjszakát és amikor már biztosra vette, hogy több ellenőrzés nem várható, a kora reggeli órákban nekiindult a „nagy útjának”.
Miután rendeződtek a körülmények, megkezdődhetett az eset kivizsgálása. A fajtalankodásra bizonyítékot nem sikerült felmutatni legalábbis Zsiguli másik intézetbe való szállításáig. Valóban zavartank és szellemileg sérültnek is tűnt az eset után, habár előtte sem volt teljesen kategorizálható szellemi állapota. Mégis nagyon érthetetlennek tűnt, hogy miért adná a fejét ilyenre egy ember, aki rövid időn belül szabadulhatott volna. Főként ha a levelének nem is volt valóságtartalma és ha nem is történt vele semmi hasonló megrázó eset. Érdekes és egyben megrázó is belegondolni, hogy ha valójában érték őt atrocitások mégis mien lelki állatban lehetett, amikor ilyen döntést hozott.
Furcsa és nagyon nehéz úgy véleményt alkotni valaki tettéről, akit nem igazán ismerünk és nem tudjuk tettének pontos miértjét és célját. Meglehet, hogy ő sem volt tisztában azzal, hogy mit is tesz, vagy mit miért tesz.


András János

2009. október 17., szombat

"xxx" (Hallgatói esettanulmány)


[törölt bejegyzés]

Mit jelent a börtönben a homoszexualitás? (Hallgatói esettanulmány)


Az eset 2004-ben a xxxxx Intézetben történt.

Legfontosabb tudnivalók a szóban forgó S. L. fogvatartottról:
- 34 éves,
- többszörösen visszaeső – korábban lopás bűncselekményekért volt büntetve, ezt azért tartom fontosnak elmondani, hogy attól függetlenül, hogy visszaesőnek minősült, nem volt „menő” fogvatartott,
- analfabéta, a nevét sem tudta lerajzolni,
- szellemileg visszamaradott,
- nem magyar származású,
- állítása szerint heteroszexuális (az ő szavaival élve „a csajokat szeretem”),
- hozzátartozói nagyon laza kapcsolatot tartottak vele, csomagot egyáltalán nem kapott, levelet is csak havi egy alkalommal küldtek neki, letéti pénzzel nem rendelkezett,
- alacsony, gyenge fizikumú.


Előzetes letartóztatásban lévő S. L. fogvatartott nevelői szemle során jelezte, hogy személyes meghallgatást kér.
Meghallgatás során elmondta – már amennyire érthető módon tudott beszélni -, hogy zárkatársa Sz. L. kényszerítette arra, hogy orálisan kielégítse.
Azonnal jegyzőkönyvet vettem fel az esetről. Kértem a fogvatartottat, hogy részletesen mondja el a történteket. Természetesen felhívtam a figyelmét a hamis vád, hamis tanúzás törvényi következményeire (véleményem szerint fogalma sem volt arról mit mondtam el neki, de csak bólogatott és azt mondta tudomásul vette).
Meghallgatásakor elmondta, hogy fürdés után visszakísérték őket a zárkájukba (ketten voltak elhelyezve az adott zárkában). Zárkatársa Sz. L. megkérte, hogy kenje be testápolóval. Elmondása szerint Sz. L. hasra feküdt az ágyán, így a hátát kezdte bekenni, majd a lábát. Ezt követően Sz. L. hanyat feküdt és kérte, hogy kenje be elölről is. A mellkasát bekente, majd a combját kezdte kenni. Amikor a combhoz ért S. L. azt gondolta, hogy Sz. L. zárkatársa azért kérte meg a testápolóval történő bekenésre, mert azt szeretné, hogy orálisan kielégítse.
Kérdésemre, hogy szóban megkérte-e, illetve szóval, tettel kényszerítette-e Sz . L. a szexuális szolgáltatásra, S. L. fogvatartott válasza az volt, nem mondta, nem kényszerítette arra, amit tett, csak ő gondolta azt, hogy zárkatársa ezt szeretné.
Tovább folytatva az esemény leírását tehát azt mondta, hogy mivel azt gondolta, hogy Sz. L. azért kenette magát vele, mert azt szeretné, hogy kielégítse, ő ezt megtette neki.
Újra rákérdeztem, hogy szóval, tettel kényszerítette-e a cselekmény megtételére. A válasz továbbra is az volt, hogy csak azt gondolta. De ezt igazából nem szerette volna megtenni, mivel ő a „csajokat” szereti, ezért jelentette a nevelőnek.
Megkérdeztem a fogvatartottat, hogy esetleg homoszexuális-e? Ezt a kérdést nem értette, nem tudta mit jelent a szó. Megismételtem a kérdést érthetőbben „ S. L. Ön a férfiakat szereti, buzi?” Erre ő felháborodott, kiabált velem, hogy mit gondolok én, lehet, hogy én vagyok az, ő azonnal kimegy az irodából, illetve a bv-s édesanyámat emlegette, majd az asztalomon lévő tollamat felkapta és felém ütött vele, mintha le akarna szúrni. Ekkor én felpattantam és a mellettem lévő stokival védekeztem, miközben személyi riasztót nyomtam. A védekezésem olyan hatásos volt, hogy sikerült a falnak szorítanom a stokival addig, amíg a készenlétesek megérkeztek az irodába.
Meghallgatva Sz. L. fogvatartottat elmondta, hogy S. L. a kezdetektől furán viselkedett, magában beszél, képzeletbeli személlyel beszélget, az alapvető higéniai szabályokat nem ismeri, rendetlen. Beszélgetni próbált vele, de sajnos buta, illetve szellemileg visszamaradott akivel nem igazán lehet kommunikálni.
Az esetet Sz. L. úgy adta elő, hogy valóban megkérte S. L-t arra, hogy testápolóval kenje be, de – saját bevallása szerint – nem utalt és nem is mondott neki olyasmit, hogy elégítse ki. Nem tett arra vonatkozóan semmilyen célzást sem az eset megtörténtekor, sem korábban, hogy ő szexuális szolgáltatást várna el S. L-től. Amikor testápolóval kente, valóban hanyatfeküdt, miután a hátát bekente S. L., aki folytatta a testápolózást, majd orálisan kezdte kielégíteni. Sz. L-től is megkérdeztem, hogy milyen szexuális beállítottságú, melyre válasza az volt, hogy heteroszexuális, viszont elég régen előzetes letartóztatásban volt, így nem hadakozott a szolgáltatás ellen. Korábban már ő is többször megjárta a börtönt, látott és tapasztalt sok mindent. A börtönvilágban ez már szinte mindennapos dolognak mondható – elmondása szerint.

Végül is az esetből nem született fegyelmi lap, hiszen nem lehetett bizonyítani a kényszerítést.

Véleményem szerint S. L. fogvatartott szellemi visszamaradottsága volt az, ami miatt az eset megtörténhetett, hiszen élethelyzetben sem volt tisztatudatú. Aluliskolázottsága nem lehetne indok egy ilyen helyzet félreértéséhez, csak a szellemi teljesítőképességének igen nagy korlátoltsága. Az erőfölény sem lehetett indok arra, ami megtörtént, mivel Sz. L. hasonló alkatú fogvatartott volt, mint S. L.
Később ugyanezzel a fogvatarottal más zárkában hasonló szexuális esemény történt. Az intézet pszichológusa szerint ezt a fajta viselkedési formát motiválhatja a hovatartozásának hiánya. A családja szinte egyáltalán nem tartotta vele a kapcsolatot, magára hagyták. Megint csak a szellemi visszamaradottságát megemlítve gondolhatta, hogy ezzel az intim kapcsolattal valamilyen módon tartozott valakihez, ha csak az eset megtörténtének ideje erejéig is.

2009. október 12., hétfő

Van-e csak bűnözőkhöz ragaszkodó nő? (olvasói levél)


Kedves Gergely!

Ne haragudjon, hogy ismeretlenül zavarom, de hiába keresgéltem a net-en, nem találtam választ a kérdésemre. Az Ön blogját viszont megtaláltam, és gondoltam talán tud nekem valamennyit segíteni. A bátyám több mint 10 évet töltött [xxxxxxx]-n és [xxxxxxx]-n. Februári szabadulása után elkezdett "csajozni'", amivel nem is lenne semmi baj. Nekem viszont valahogy nem megy ki a fejemből egy - ráadásul nem is túl konkrét - gondolat. Az motoszkál bennem, hogy a hölgy, akivel megismerkedett, szerintem túlságosan is vonzódik a bűnözőkhöz. Kívánom, hogy ne így legyen, mert ráadásul szimpatikus is a hölgy.
Félek, de leginkább az édesanyánkat féltem, mert ő nem bírna elviselni még egy megrázkódtatást, hiszen a mi családunkban sosem volt bűnöző. Meggyőződésem, hogy apám is abba halt bele, hogy nem bírta feldolgozni a testvéremmel történteket.
Rövidre fogva: Ön szerint van ilyen? (mármint a bűnözőkhöz való vonzódás?) Ha van ilyen, akkor az veszélyes lehet-e, vagy éppen hogy jó irányba próbálja terelgetni a szabadultat?

Remélem, érthető voltam. Nagyon kérem Önt, ha ideje engedi - válaszoljon nekem.

Üdvözlettel:

xxxxxxx

Kedves levélíró,

köszönöm a levelét, és egyben be is kell vallanom, hogy nagyon nehéz kérdést tett fel. Véleményem szerint nagyon ritka az olyan eset, amikor egy nő egy bűnöző férfihez vonzódik, és csakis azért mert az adott férfi bűnöző, vagy esetleg szabadult rab.
A helyzetet inkább altruista (önfeláldozó, menteni akaró) késztetésnek tudnám értelmezni, aminek már én is láttam több pozitív példáját.
Természetesen jósolni nem tudok, csak a sejtelmeimet írtam le.

Fliegauf Gergely

Thomas Mathiesen – A börtön fiaskó

A skandináv kriminológia és börtöntudomány jeles alakja, az egyébként szociológus és pszichológus végzettségű Thomas Mathiensen a jelenlegi legnagyobb kritikusok közé tartozik, akik a börtön szükségességét ab ovo tagadják.
Részemről mint börtönpszichológus részéről a kérdésben nagyon nehéz az állásfoglalás, hiszen én is börtönőr vagyok, és elismerem, hogy bűnözés ellen valamiképpen fel kell lépni, és az igazságszolgáltatás végének egyes esetekben a börtönnek kell lennie. Azonban a börtön nem lézetik a börtönártalmak és az etnikai anomáliák nélkül. Mathiensen ennél a gondolatnál tovább megy, amikor megfogalmazza a börtönbotrány elméletét a híres Prison on trial című könyvében.
Felteszi a kérdést, hogy miért él tovább a börtön, ha egyetlen célját sem képes hatékonyan teljesíteni? A társadalom a kudarc ellenére egyre több börtönt épít, és egyre több embert kezel zárt körülméyek között. Sokan mondják, hogy az USA börtönei mennyire nagy létszámúak, azonban kimutatták (pl. Roy Walmsley), hogy a börtönök fogvatartotti létszáma aránya (a népességhez viszonyított mértéke) inkább regionálisan változik, mintsem a gazdasági és hadászati hatalomhoz mérten. llyen szempontból Észak-Amerika börtöneiben jóval kevesebb rab van, mint Dél-Amerikában, és Kelet-Európában is több rab van, mint Nyugat-Európában. Azaz: a gazdaságilag erősebb államokban összességében és a népességhez viszonyítva több rab van, magyarán: a stabilabb társadalmak kevesebb embert börtönöznek be, ritkábban élnek a börtön intézményével.
Mathiesen azt állítja, hogy a társadalom alábecsüli a börtönártalmakat, közvetett úton (immanens módon) tagadja a börtönbotrányt, és a börtön túlél mint társadalmi intézmény. Ezért nagyon nehéz kimondani a valóságot a börtönről, mert a társadalom rossz lelkiismeretével kell hadakoznunk.
A norvég tudós szerint a fogvatartottak rehabilitációja nem olyan jelentésű, mint a politikai foglyok, elítéltek rehabilitációja. A politikai rahabilitáció ugyanis intézményi döntés eredménye. A fogvatartotti rehabilitáció a felelősséget az ex-rabra ruházza át, és ezáltal tagadja a bűnözés-tanulás elméletet.
A fenti gondolatot úgy tudjuk megérteni, ha megvizsgáljuk, hogy mi a rehabilitáció és a retribúció Mathiensen szerint.
Részletesen foglalkozik a rehabilitációval, és úgy vall, hogy a kompetens életforma visszanyerését jelenti a rehabilitáció, és ehhez a börtönben – ősidőktől fogva – aktivitás kell. A rehahibiltáció szó töve a habilis latin vagy francia szó, ami kompetenciát jelent.
A retribúcióról én magam is írtam már többször. Mathiesen szerint a retribúció elve szerint a büntetés célja az, hogy kielégítsé az igazságszolgáltatás igényeit, és csak másodlagos cél lehet a prevenció. Ez abból a kanti nézetből indul ki, hogy ha az igaságszolgáltatás leromlik, az ember létezésének nincs többé értéke. Hihetetlenül komoly szavak ezek. A retribúció nem nyilvánvaló (azaz immanens) tartalma az, hogy az adott személy az igazságszolgáltatási szankció felett is megbűnhődjék, azaz a retribúció segíti elő a börtönártalmak továbbélését. Amikor a főiskolán ezeket a fogalmakat tanítom, merev ellenállást tapasztalok a hallgatók részéről. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók nagyon nehezen szembesülnek saját magukkal, az immanens értékeikkel, az előítélettel, a bosszúvággyal és a gonoszsággal, azonban semmiben sem különböznek a társadalomtól. A társadalom maga is retributív. (Amióta elszakadtam a börtön világától, és oktatással foglalkozom egyre inkább kezd érdekelni a fogvatartói mentalitás, és az, hogy e mentalitás mögött szintén egyfajta habilis, azaz méltóság áll. A társadalom mindeközben tunya óriásként hallgat.)
A retribúciónak van két értelmezési lehetősége. Az egyik a proporcionalitás elve, azaz az, hogy a bűn mértékéhez kell mérni a büntetést, ilyen a lex talionis is, de ilyen a legtöbb büntető törvénykönyv szankciórendszere is. Érdekes kivétel a Gacaca, ami az 1994-es rwandai világégés következménye: a fogvatartott akkor szabadul, ha minden áldozat megbocsátott neki.
A másik értelmezési lehetőség a morális bűn felfogása, ami a már csak jogfilozófiai abszolút moralizmushoz vezet. Az elv szerint a bűncslekmény az egyéni morális romlás, és nem körülmények következménye.

2009. október 8., csütörtök

Újabb könyvterv: A társas bűn


A fenti képen azt láthatjuk, hogy a rab és az őr gondolkodása kevésben különbözik egymástól. A rab a rács mögött arról álmodik, hogy egy öreg nénikét, baltával, italos állapotban megölhessen - vagy éppen az ellentétéről van szó - e miatt, azaz a tette miatt bánkódik. A kép jobb oldalán ülő őr újságot olvas, és arra gondol közben, hogy mennyivel hatásosabb lenne a gyilkosokat megölni, és nem őrizni őket. A bűnelkövetésről való képzelgés megjelenik a rács mindkét oldalán, szinte lényegtelen, hogy bánkódás a motiváció, vagy a bosszútudat. Az utóbbit retribúciónak hívjuk.
A jelenség nagyon érdekel engem, és emiatt már megszületett a fejemben egy könyv ötlete, ami Elliott Aronson Társas lény című könyve mintájára a bűnt társadalmi és társas termékként venné górcső alá. Aronson könyvének eredeti címe The social animal, azaz társas állat. Ez a címadás talán abból a tézisből indul ki, hogy az ember azért ember, mert társas közegben él, ahol interakcióban áll a többi emberrel, és szükségszerűen kommunikál.
Mi történik vajon, ha a társas közeg zárt? Csak a börtön lehet zárt társas közeg, avagy a utcai bűnözői csoportok interakciói is zártak? Tanulás vagy származás kérdése a bűnözővé válás? Mit tesz a börtön a bebörtönzött személlyel? Mit tesz a börtön a börtönőrrel? Mit jelent a többségi társadalom önvédelme? Mi a társadalom valódi akarata a bűnelkövetőkkel szemben? - Ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak engem, amióta írom ezt a blogot.
Az amerikai kriminológia jelentős mértékben szociálpszichológiai lábakon áll. Ha lenne alkalmam elmenni ezen holnap (2009. október 9.) az ELTÉ-re, akkor megkérdezném Aronsontól, hogy mi lehet ennek az oka. Azaz mekkora a szociálpszichológia hatása a kriminológiára?
A jövő év folyamán önálló könyvet szeretnék írni a témában, amihez minden ötletet szívesen várok.

2009. szeptember 24., csütörtök

Rabtársak


A fenti festmény a Szegedi Fegyház és Börtönben készült, és egy hallgatóm fényképezte le. A képen két fogvatartott látható mákos ruhában, ami a festményen nem nagyon látszik. A rabruha színe leginkább szürkére emlékeztet, azonban nagyon vékony szürke, lila és kék színekből szőtték az anyagát úgy, hogy egészen közelről mákos mintázatúnak tűnik. A zakó alatt a rajzon látható rabok a zöld, egykori katonai molinófelsőt hordják. A bal oldali rabon egy sapka látható, aminek a szabása megegyezik a régebbi fekete-fehér csíkos sapka szabásával. Érdekes módon szinte az összes egykori keleti blokk-beli országban hasonlóak a rabruhák, és Oroszországban is ilyenek. Fontos státusz szimbólumokat látunk a képen: a karórák, a cipők és az övek. Az övek és az órák bizonyára nagyon drágák, de a cipőkre érdemes külön figyelmet fordítani, ugyanis golfcipőkre emlékeztetnek, ami mindenképpen jelentős értéket képvisel, és a luxust szimbolizálja. Érdekes az is, hogy a két rab szinte egyforma, a cipők, az órák, az övek és a hajviselet is erre utal. Ugyanilyen a kigyúrt test, és az érezhetően nem roma kulturális jegyek, ami a kopaszságban érhető a leginkább tetten.
Ha a festmény megrendelésre készült, akkor elképzelhető, hogy a két rab span, azaz börtönbarátok. Ez azt jelenti, hogy mindent megosztanak egymással, korlátlanul megbíznak egymásban, megvédik egymást, és szoros szövetséget alkotnak. Ez a jelenség a nyolcvanas évektől létezik a magyar börtönvilágban. Igen markáns, és nem tévesztendő össze a homoszexuális kapcsolattal, vagy a gengjelenséggel sem.
Nem lehet tudni, hogy a golfcipők vajon mit jelentenek, de mindenképpen megemlítendő Tiger Woods, aki talán a világ legjobban fizetett sportolója, és egyben már kétéves csodagyerek volt, azaz némiképpen ellentétes karriert futott be, mint egy átlag rab. Ilyen szempontból talán példaképként szolgál a fogvatartottak számára.

2009. szeptember 22., kedd

Rivós kutya - rivotril probléma egyszerű szavakkal


A rabok chatszobája a börtönben a zárkaajtó, de sokkal több idő telik a válasz megérkezéséig. Minden bizonnyal vannak olyan fogvatartottak, aki lenézik a rivotrilt szedőket, a fenti képen erre láthatunk példát.

2009. szeptember 18., péntek

A cigánybűnözésről 2.: Vélemények 1. (Irredentizmus, fasizmus, éretlenség)


Az ötlet alapja, egy általam készített, a youtube-ra korábban feltett kis videó, ami jogfilozófiai értelemben próbálja cáfolni a cigánybűnözés-fogalom helyességét. A videó alapja Hans Kelsen (1881-1973) elmélete a retribúcióról. Már ezzel a kérdéssel is foglalkoztunk korábban, most azonban igyekszünk kifejteni.
Kelsen szerint az igazságszolgáltatásban, és nagyon lecsupaszítva az emberek igazságtudatának szempontjából az okság és a bosszú között társadalmi és mentális értelemben is különbség van. A bosszú az állatok és a növények, vagy a törzsi társadalom törvénye. Az okság (kauzalitás) megértéséhez azonban egyfajta mentális, érzelmi és pszichológiai érettség kell. Be kell tudni látni, egy bizonyos jelenségnek sokféle oka lehet, és nem elegendő a jelenség eltávolítása ahhoz, hogy az újból ne fejlődjön ki.
A cigánybűnözés-fogalom használói nem látják be, hogy a cigányok nagyobb arányú bűnelkövetése mögött nem pusztán az az ok áll, hogy ők cigány származásúak, hanem számos egyéb más dolog, amiért leginkább a többségi társadalom tehető felelőssé. Még tovább menve, az előzőek függvényében kijelenthetjük, hogy ha a cigánybűnözés-fogalom használói minden eszközt megkapnának arra, hogy a problémát orvosolják, és egy szélsőséges forgatókönyvet követve, valóban megölnék a cigányokat, nem érnének el sikert, mert a cigányság helyébe egy másik kisebbség lépne, ami nagyon azonos mintázatok alapján követne el bűncselekményeket.
Hans Kelsen szerint tehát a fejlődés a bosszú irányából az okság belátása felé tart, a törzsi berendezkedésből társadalom lesz. És úgyanígy megy ez végbe az egyénben is, azaz egyfajta lelki érettség is kell ahhoz, hogy az ember morálról, jogról, igazságszolgáltatásról és bűnözésről tudjon egyáltalán gondolkodni, minden ellenkező esetben az egyént csak az indulatok, és nem a racionalitás irányítják.
A retribúció a bosszútudat továbbélését jelenti, és ilyen szempontból nagyon érdekes a tanulmányozása. A youtube-ra feltöltött videó mintegy merítőhálóként működik jelenleg is, hogy felmérjük a retribúciós gondolkodás tartalmi elemeit, és rávilágítsunk egyes szabályszerűségekre.

Itt idézek egy kommentet a videóval kapcsolatban:

„Komolyan ennyire vak ennek a videónak a készítője? Már,hogy a fenélbe ne lenne cigánybűnözés! A legnagyobb hiba pedig szemet becsukva hagyni ezt tovább!
u.i: ShakunetsuHadouken-el a helyedbe nem kezdenék,neki tényleg mindig igaza van! ;)”


A hozzászólást egy tavaszinapsugar nickname-ű, a profilja szerint 24 éves hölgy írta. A hölgy a profiljában irredenta hangvételű verseket idéz, valamint egy pisztolyt is ábrázol, „fegyverbe magyarok!!!” felirattal.
A kommentjével egyértelműen az a gond, hogy csak a saját tapasztalatait, és csak azon környék gondjait emlegeti fel, ahol él, a Felvidéken. Sajnos ennek az utóbbi kifejezésnek is rossz értelme lett az utóbbi időkben, ugyanis egyes társadalmi rétegek nem tekintik Szlovákia részének. Láthatjuk, hogy a cigánybűnözés-fogalom támogatása szorosan összeforr az irredentizmussal és a fasizmus nézet- és szimbólumrendszerével, ha nem az utóbbi egyik nagyon lényeges és veszélyes eleme.
A kommentben hivatkozott ShakunetsuHadouken nevű felhasználó, akinek tavaszinapsugar szerint mindig igaza van, 19 éves, és a következőt írja a profilján:

„Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit. Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel. A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség, hogy az előbbinek határai vannak. Sose fuss se nő, se busz után, úgy is jön a következő! :D

Amúgy meg alternatív demokrata vagyok, baszod, és ha nem tetszik, szétverem a fejed... Amúgy azt mondják, hogy tök jó indulatú, kedves, és aranyos gyerek vagyok. Remélem te is így gondolod, mert különben szétverlek :DDDD

Amúgy meg sport-, zene-, kelta-, Japán-Nepál, könyv-, grungemániás vagyok. Az elsőt azt csinálgatom is versenyszerűen. Ja, és a legfontosabb: notórius alkoholista vagyok XD (na jó nem :D). Szeretek nőzni, az aerobikos csajokért odavagyok ( házasság előtt nincsen szex X'DDD). Ezt csak azért írtam ide, hogy ellőjem ezt a poént is, gondolom, szétröhögtétek azt az idióta fejeteket. Egyébként értem én a viccet, de nem szeretem, szóval kussolsz! :D Kb. ennyit rólam. Ja, és bekaphatjátok! :D”


A fenti idézetben teljes mértékben nyomon követhetjük Kelsen tézisét, miszerint egyfajta mentális és pszichés érettség is kell ahhoz, hogy az ember az igazságszolgáltatásról egyáltalán szólni tudjon. Rögtön az első bekezdésében elárulja a bizonytalanságát és tapasztalatlanságát. A második bekezdés a csalódottságról, kishitűségről, és a jópofaság mögé rejtett agresszióról szól, amit akár bullyingnek is nevezhetnénk. A harmadik bekezdés ömlengését pedig nem is érdemes jellemezni.

2009. szeptember 17., csütörtök

Börtönnek beillő rendőrségi fogdaépület Belfastban



A képen egy belfasti PSNI (Police Service of Northern Ireland), azaz rendőrségi fogdaépület egy őrtornya látható. Észak-Írországban a rendőrségi fogdák úgy néznek ki, mint hazánkban a börtönök. Az őrtorony köré azért kellett a rácsot felhúzni, mert az utcáról gyakran dobálták az ablakot. Látható, hogy festékbombákkal is igyekeztek beszennyezni az épületet. Ismerve az észak-ír helyzetet, a politikailag rendkívül kiélezett szituációt, a királypártiak és a köztársaságiak egymás ellen tartó több évtizedig tartó fegyverkezését, és Írország akkori gazdasági helyzetét; mégis intő példaként állhat előttünk ez a kép.
Egyáltalán nem egyedülálló az eset: a rendkívül fejlett dán demokráciában motoros gengek támadták meg a kilencvenes években azokat a börtönöket, ahol a rivális gengtagok voltak többségben. Ez volt a dán börtönvilágban is dúló "motoros" harc a Hell's Angels és a Bandidos gengek között. A harc a börtönön kívülről indult, és beszivárgott a börtönbe, majd ismét kikerült az utcákra. Nem is ért még véget ma sem igazán. A dán harcok azonban a kokainpiac birtoklásáról szóltak inkább, és csak kevésbé a Hell's Angels rasszista felfogásáról.
Az észak-ír állapotok azonban teljes mértékben politikai jellegűek.

Büntetés félbeszakítás (bf)


Sok fogvatartottnak a büntetés-félbeszakítás az utolsó remény arra, hogy elhagyják a börtönt. A Bvtvr. 22. §-a szabályozza, hogy ez miként és milyen feltételekkel lehetséges. A fogvatartottak és a nevelők, körletfelügyelők a büntetés félbeszakítást csak bf-nek nevezik. Hogy hogyan történik maga a bf a valóságban, arra a jogszabályban nem találunk választ. Pszichológiai szempontból, a hozzátartozók szemszögéből esetleg a szépirodalom lehet a segítségünkre, ugyanis szinte képtelenség objektíven leírni azt, ami a bf alatt történik az emberekben.
Nagyon jellemző, bár nem magyar esetet dolgoz fel Dragomán György A fehér király című könyve, ami természetesen nem csak a börtönről szól, rengeteg más témában mozog rendkívül alapos magabiztossággal, amikkel én korábban foglalkoztam a blogomon. A regény olyan csodálatos, hogy ez a megállapítás nem érhet fel mű valódi érdeméig.
A könyvben egy tizenéves fiú kalandjait olvashatjuk, egyes szám első személyben, akinek az édesapját egy napon elviszik a Duna Deltába kényszermunkára. Rendkívül ügyesen és lírikusan ír a szerző az elhagyott gyermek szenvedéseiről, ami az apja hiánya miatt következik be: hogyan csökken a család társadalmi státusza, hogyan őrli fel az édesanyja életét a férj hiánya, hogyan kell mítoszokat teremtenie a hősnek az édesapjáról, hogyan csúfolódnak az utcagyerekek pusztán az apa bebörtönzése miatt, és így tovább.
A könyv végén a kisfiú drámai módon találkozik az édesapjával, az egyébként rendszerhű és nagy tekintélyű nagyapa temetésén.
Ez az úgynevezett kegyeleti jogon járó büntetés-félbeszakítás, ami egyébként nem csak a könyvben, hanem az életben is drámai.
Egy alkalommal egy fogvatartottnak, aki a nevelési csoportomba tartozott, meghalt a kisfia. A fogvatartott a legmagasabb biztonsági fokozatban volt, ezért csak kísérettel hagyhatta el a börtönt, ami azt jelenti, hogy több őr kísérte egyenruhában és fegyverrel, valamint vezető bilinccsel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a rab csuklójáról a temetésen sem vehették le azt a bilincset, amihez egy vezetőszár tartozik, aminek a végét az előállító őrök fogják.
A temetés egy vidéki faluban zajlott, esett az eső, és a rabszállító többször elakadt, ahogy igyekezett a domb tetején lévő kegyhelyre, és a hozzátartozók tolták meg. Én mindezt csak a visszaérkező munkatársaimtól hallottam, akik rendkívül ki voltak merülve, és panaszkodtak, hogy alig bírták állni a hozzátartozók szitkait és rosszalló tekintetetüket. Állítólag roma temetés volt, azaz rendkívüli sírás-rívás, jajveszékelés.
A kisfiú úgy halt meg, hogy próbált inni egy öntözőcsőből, megnyitotta a vizet, bekapta a csapot, és az állkapcsa görcsba állt. A spriccelő víz szétroncsolta a járni még alig képes gyermek belső szerveit. Nehéz még elképzelni is, hogy ilyen hír hallatán hogyan érezte magát a fogvatartott.
Ilyen esetekben a börtönben a többi rab is megrémül, magába néz, és egy ideig csend honol a folyosókon, mint egyébként minden rendkívüli esemény után, és a nagy ünnepek alkalmával.
Az állam által felruházott feladatok végrehajtása ilyen esetekben a börtönőrök számára is megterhelő lelki értelemben.

2009. szeptember 15., kedd